Atlétika: megkezdődött az IAAF exelnöke elleni büntetőeljárás

V. Sz./MTIV. Sz./MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.08. 17:57
null
Lamine Diack (jobbra), amint megérkezik a per helyszínére Párizsban (Fotó: AFP)
Hiába próbáltak meg az utazási korlátozásokra hivatkozva kibúvót keresni, hétfő reggel Párizsban megkezdődött a Nemzetközi Atlétikai Szövetség egykori elnöke, a kiterjedt korrupcióval és megvesztegetéssel vádolt szenegáli Lamine Diack és fia, Papa Massata Diack pere. Az atlétikai világszervezetet tizenhat évig irányító, ma már 87 éves Diack tíz év börtönbüntetést mellett jelentős pénzbüntetést is kaphat.

 

A vád szerint a 87 éves szenegáli volt sportvezető körülbelül 3.45 millió eurót kapott orosz sportolóktól – átlagosan „hat számjegyű" összegeket – azért, hogy doppingeseteket titkoljon el. A bíróságon elhangzott, hogy ennek köszönhetően számos orosz atléta indulhatott nagy versenyeken, például a 2012-es londoni olimpián is.

A vádpontok között elhangzott továbbá, hogy Diack a szponzorációval és a televíziós közvetítési jogokkal kapcsolatos tárgyalásokon további másfél millió dollárt kapott orosz forrásból,amivel Macky Sall 2012-es szenegáli elnökválasztási kampányát támogatta, cserébe azért, hogy lassítsa az oroszok elleni eljárásokat.

Az ügyben további négy vádlott szerepel: Habib Cissé, Diack volt ügyvédje, Gabriel Dollé, aki az IAAF doppingtesztjeit felügyelte, valamint az orosz szövetség korábbi vezetője, Valentyin Balahnyicsev és Alekszej Melnyikov edző. A tárgyaláson Dollé tagadta a megvesztegetéseket, ugyanakkor azt megjegyezte, hogy visszatartottak információkat a doppingesetek számával kapcsolatban annak érdekében, hogy az IAAF ne kerüljön gazdaságilag lehetetlen helyzetbe a szponzorok esetleges elmaradása miatt.

Az ügyben Diack fia, Papa Massata Diack is vádlott, ő azonban elmenekült Szenegálba, ahonnan nem adják ki a hatóságoknak.

Diack korábban tagadta a bűnösségét, hétfőn mindössze a személyazonosságát igazolta, vallomást várhatóan szerdán tesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik