Atlétika: még nem biztos, hogy indulhat, de Carl Lewis már kampányol

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.06.12. 08:17
Noha még nincs végleges döntés arról, hogy indulhat-e a választásokon, Carl Lewis, minden idők egyik legeredményesebb amerikai atlétája már javában kampányol.

A kilencszeres olimpiai- és nyolcszoros világbajnok King Carl Santo Domingóban, a Dominikai Köztársaság fővárosában tartott előadásában is beszélt arról, hogy még sok feladat vár rá az életben, s ezért indul a képviselőválasztáson is. Elmondta, hogy szerinte még legalább „harminc-negyven éve van hátra", szeretné teljesebbé tenni az életét, segíteni akin csak tud.

Lewis választókörzetében is gőzerővel dolgozik, rendezvényekre jár, s személyesen keresi fel a helyi lakókat.

A 49 éves sprinter demokrata párti színekben szeretne indulni szülőhelye, New Jersey állam szenátusi választásán. Republikánus riválisai szerint Lewis nem indulhat a voksoláson, mert nem felel meg annak a feltételnek, hogy az utóbbi négy évben New Jersey lakóhellyel rendelkezzen.

Áprilisban előzetesen a választási bizottság helyt adott a republikánusok panaszának, ám az ügyben még nem született végleges döntés.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik