Atlétika: Márton Anita sikerrel kezdte a szabadtéri szezont

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.30. 20:06
Az olimpiai bronzérmes Márton Anita kiváló, 19.63 méteres – világranglista-első – eredménnyel győzött a montenegrói nemzetközi súlylökőviadalon.



A 28 éves magyar klasszis az MTI-nek elmondta, hogy a vasárnapi volt a jubileumi tizedik verseny Podgoricában, ahol ezt megelőzően szokásához híven ezúttal is két hétig edzőtáborozott.

A 28 éves magyar klasszis az MTI-nek elmondta, hogy a vasárnapi volt a jubileumi tizedik verseny Podgoricában, ahol ezt megelőzően szokásához híven ezúttal is két hétig edzőtáborozott.

Márton elképesztő sorozatot produkált. Első, 17.77 méteres kísérlete után ugyanis másodikra 18.68-at, harmadikra pedig 19.11-et ért el, s már ezzel a lökésével megjavította az általa tartott, 18.84-es versenycsúcsot. A folytatásban 18.51 méter következett, ötödikre pedig 19.46, legjobbját, a 19.63 métert – a tőle megszokott módon – utolsóra érte el. A mostani eredményéről mindent elárul, hogy ennél csak egyszer, a riói olimpiai döntő hatodik sorozatában ért el jobbat, amikor 19.87 méterig repítette a súlygolyót.

„A fedett szezon után volt egy versenyem szabadtéren, a dobó Európa-kupa, rögtön az Európa-bajnokság után, de gyakorlatilag ez volt a nyári szezon első versenye – mondta a szegedi nehézatléta.– Nagyon jól sikerült az edzőtábor. Mindent maximálisan sikerült elvégezni, amit az edzőm eltervezett. Ez a kezdés több mint biztató, hiszen háromszor löktem tizenkilenc méter felett, ráadásul életem második legjobb eredményével győztem, és még csak a szezon elején vagyunk, nemrég fejeztük be az alapozást.”

A márciusban fedett Eb-címét megvédő Márton Anita hétfőn, Bariban szintén győzött, majd május 5-én a dohai, május 13-án pedig a sanghaji Gyémánt Liga-viadalon vesz részt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik