Atlétika: a felépülő Koroknai Máté újra ötvenen belül

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.09.05. 23:23
null
Koroknai Máté (Fotó: Tumbász Hédi)
Az atlétikai csapatbajnokság első napján Koroknai Máté nagyot futott négyszáz gáton, a gyalogló Madarász Viktória pedig országos csúcsot döntött.

 

Szombaton kezdődött a hetedik magyar atlétikai csapatbajnokság döntője, amelyen annak ellenére várhatók voltak kiemelkedő eredmények, hogy a legjobb hazai atléták már túl vannak a főversenyeken, az országos bajnokságon és a Gyulai Memorialon. A viadal elődöntői az idén a koronavírus-járvány miatt elmaradtak, így mind a 31 csapat a fináléban indult.

Az első nap legjobb eredménye Koroknai Máté nevéhez fűződik, a Debreceni SC-SI versenyzője ötven másodpercen belüli időt ért el 400 gáton. Sőt, hat századdal megdöntötte egyéni csúcsát is, amelyet még a 2018-as berlini Európa-bajnokságon futott, és ezúttal 49.71-gyel ért célba elsőként, ami nem mellesleg ebben az évben a tizedik legjobb eredmény Európában.

„Számítani lehetett erre, mert az országos bajnokság és a Gyulai Memorial után sem álltunk le az edzésekkel –   mondta a Nemzeti Sportnak a hosszú Achilles-ín-sérülés után az idén visszatérő Koroknai Máté. – Azért döntöttünk így, mert egész évben vigyáztunk a lábamra, ezért most már rendesen tudok vele edzeni, úgy, mint régen, és talán ez a legfontosabb. Voltak hibák ebben a futásban is, de sokat számított, hogy jobb volt az időjárás, mint az eddigi versenyeimen. Most kicsit visszaveszünk az edzésekből, ám ki tudja, ha ilyen jó lesz az idő, egy hét múlva, a Szuperliga-döntőben talán tovább tudok faragni ezen az időn.”

A nap végén Madarász Viktória megdöntötte az országos csúcsot 5000 méteres gyaloglásban (21:01.41), ezzel az UTE–MTK közös csapat élre ugrott, és 210.5 ponttal megnyerte a verseny első napját a GEAC–Ikarus (192) és a DSC-SI–NYSC (177) előtt.

A magyar atlétikai csapatbajnokság döntője vasárnap folytatódik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik