Atlétika: Kiss Dániel Eb-bronz után ob-aranyat nyert

Vágólapra másolva!
2010.08.07. 19:40
null
A tavalyi Eb-bronzérmes Kiss Dániel nem indul a vb-n (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Hazai sikereknek is tapsolhatott a debreceni közönség szombaton a 115. országos atlétikai bajnokság első napján. Az Oláh Gábor utcai Gyulai-stadionban remek időben remek versenyt láthatott a szépszámú nézősereg. Európa-bajnoki bronzérmes gátfutónk, Kiss Dániel is rajthoz állt. Bár korábban arról nyilatkozott, hogy sérüléssel bajlódik, csak négy századmásodperccel maradt el a barcelonai Eb-n futott idejétől.

A női kalapácsvetők versengésével kezdődött a kétnapos viadal, meglepetés nélkül: a nemzetközi mezőnyben is eredményes Orbán Éva (VEDAC) 67.49 méterrel biztosan győzött. A hölgyek távolugróversenyét szoros küzdelemben Farkas Györgyi (Bp. Honvéd) nyerte meg egyéni csúccsal (619 cm).

Eközben a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola sportolói sem tétlenkedtek, 100 m gáton a fiatal és rendkívül tehetséges Kerekes Gréta (14.15 mp) ezüstérmes lett a címét megvédő Juhász Fanni (Zalaszám-ZAC) mögött (13.80), míg Nagy Xénia a felnőtt mezőnyben életében először (54.10 méterrel) bajnoki aranyérmet szerzett gerelyhajításban, a hazai drukkerek nagy örömére.

A szombati nap legnagyobb sztárja egyértelműen a barcelonai EB-n bronzérmes Kiss Dániel (Ikarus BSE) volt, aki 110 gáton szép futással (13.43 mp) győzött, bizonyítva klasszisát. A dobogóra ebben a versenyszámban is felállhatott egy debreceni, Koroknai Tibor (14.44) bronzos csillogást kölcsönözve produkciójának. 100 méteren a nőknél az ifjúsági olimpiára készülő Nguyen Anasztázia (Bp. Honvéd) 11.98 mp-cel, a férfiaknál Karlik Dániel (KSI) 10.79 mp-cel nyert, míg a hölgyek rúdugróversenyében Erős Enikő (FTC) bizonyult a legjobbnak (4.20 m).

A férfi súlylökés királya az esélyeknek megfelelően Kürthy Lajos (Mohács) lett 19.57 méteres eredménnyel, és nem borult a papírforma női 400 méteren sem, amelyet Petráhn Barbara (Szolnoki MÁV SE) nyert meg (52.73 mp). A férfiak ugyanezen számában a junior-vb-n is nagyszerűen helytállt Deák Nagy Marcell (Gödöllői EAC) lett a bajnok 46.28 mp-cel, 1500 méteren pedig a debreceni közönség óhaját teljesítve Kazi Tamás (DSC-SI) megvédte bajnoki címét (4:06.11 p), aranyat szállítva a cívisvárosiaknak.

A nőknél az Eb-résztvevő hosszútávfutó, Papp Krisztina abszolválta győzelemmel a 1500 métert (4:22.69 p).

Magasugrásban a hazaiak reményeit Harsányi Olivér testesítette meg, aki végül ezüstérmet hozott a DSC-SI-nek (208 cm), az aranyat Fajoyomi Dávid (Gödöllői EAC) szerezte meg, miután ő elsőre ugrotta a 208-at. 3000 méter akadályon a nőknél az abszolút favorit, Tóth Lívia (VEDAC) jó idővel lett bajnok (9:57.13 p), míg a férfiaknál Szalai Benjámin (VEDAC) győzött ebben a számban (9:15.46).

Távolugrásban Ecseki Dániel (Szolnok) diadalmaskodott 765 centiméterrel, a férfi gerelyhajításban Török Krisztián (FTC) szerezte meg a legfényesebb érmet (76.16 m), majd a nap záróakkordjaként a 4x100-as váltóversenyeket bonyolították le: a hölgyeknél a Bp. Honvéd A csapata (45.99 mp), míg a férfiaknál az FTC kvartettje nyert (41.87 mp).

Vasárnap délután háromtól a férfiak kalapácsvetésével, vagyis a Kisshez hasonlóan Eb-bronzérmes Pars Krisztián főszereplésével folyatódik az országos bajnokság Debrecenben.

 ATLÉTIKAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, DEBRECEN
FÉRFI 100 M SÍKFUTÁS
1. Karlik Dániel 10.79 mp
2. Szebeny Miklós 10.83
3. Vas Dávid 10.92
FÉRFI 400 M SÍKFUTÁS
1. Deák Nagy Marcell 46.28 mp
2. Kovács Zoltán 47.35
3. Lukács Máté 47.52
FÉRFI 110 M GÁTFUTÁS
1. Kiss Dániel 13.43 mp
2. Baji Balázs 13.84
3. Koroknai Tibor 14.44
FÉRFI SÚLYLÖKÉS
1. Kürthy Lajos Imre 19.57 m
2. Páli Viktor 16.96
3. Savanyú Péter 16.40
NŐI 100 M SÍKFUTÁS
1. Nguyen Anasztázia 11.98 mp
2. Schmelz Vivien Fanny 12.19.
3. Komiszár Kriszta 12.23.
NŐI 400 M SÍKFUTÁS
1. Petráhn Barbara 52.73 mp
2. Varga Bianka 54.93
3. Loránd Lilla 55.34
NŐI 1500 M SÍKFUTÁS
1. Papp Krisztina 4:22.69
2. Gyürkés Viktória 4:29.57
3. Biacsi Ilona 4:34.91
NŐI 100 M GÁTFUTÁS
1. Juhász Fanni 13.80 mp
2. Kerekes Gréta 14.15
3. Juhász Lilla 14.56
NŐI TÁVOLUGRÁS
1. Farkas Györgyi 6.19 m
2. Ajkler Zita 6.15
3. Krizsán Xénia 6.13.
NŐI KALAPÁCSVETÉS
1. Orbán Éva 67.49 m
2. Nickl Vanda 64.43
3. Divós Katalin 60.30

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik