Atlétika: Kipchoge és Bekele csatája a győzelemért és a világrekordért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.10.02. 12:37
null
Kipchoge (a képen) és Bekele csatázik a győzelemért és a világrekordért (Fotó: AFP)
Rendhagyó időpontban, szokatlan helyszínen, szűkebb mezőnnyel és nézők nélkül rendezik meg vasárnap az idei London Marathont, ugyanakkor a kiugró eredmények várhatóan nem maradnak el, mivel a férfiaknál a két legendás atléta, a minden idők két legjobb eredményével rendelkező Eliud Kipchoge és Kenenisa Bekele, a nőknél pedig a világcsúcstartó Brigid Kosgei is ott lesz a rajtnál.

 

A koronavírus-járvány a teljes sportéletre negatív hatással volt, a nagy nemzetközi utcai versenyek pedig különösen megsínylették a pandémiát. A szervezők sorra törölték a viadalokat a naptárból, a legrangosabbak közül a bostoni, a berlini, a chicagói és a New York-i is kikerült a programból, a londoni rendezők viszont előbb halasztottak, majd úgy módosították a kiírást, hogy meg tudják tartani a 2020-as, 40. versenyüket.

A módosítások értelmében a férfiaknál és a nőknél is csak egy szűk elitmezőny szerepel. A pályát a St. James Parknál alakították ki, a futóknak 19 alkalommal kell megtenniük a 2.15 kilométer hosszú kört.

A mezőny tulajdonképpen jelen körülmények között nem is lehetne erősebb. A hivatalos világrekordot 2:01:39 órával, a nem hivatalosat pedig 1:59:40-nel tartó kenyai Kipchoge és a – hivatalos – rekordjánál mindössze két másodperccel rosszabb egyéni csúccsal rendelkező, pályán háromszoros olimpiai bajnok etióp Bekele összecsapása különleges versenyt ígér, s a szakértők szerint nem lehetetlen, hogy a világcsúcs is megdől vasárnap délelőtt.

„Örülök, hogy visszatérhettem és az ötödik győzelmemért futhatok – nyilatkozta a verseny sajtótájékoztatóján annak honlapja szerint a kenyai sztár. – Azt hiszem, a viadal nagyon gyors és eredményes lesz. Annak pedig külön örülök, hogy hosszú idő után újra megküzdhetek Kenenisával.”

A 35 éves Kipchoge karrierje elején pályán világbajnoki címet, olimpiai ezüst- és bronzérmet szerzett, ennek ellenére a váltás után derült ki, hogy a maraton az igazi távja. A 42,195 kilométeres számban tulajdonképpen verhetetlen, eddigi 12 versenyéből 11-et megnyert, egyszer, még második viadalán ért célba másodikként. A riói olimpián is simán nyert és a kétórás álomhatárt is neki sikerült áttörnie. Vele szembe Bekele a rekortánon volt megállíthatatlan, utcán sokáig nem találta igazi önmagát, néhány jó eredmény mellett többször adott fel versenyt és komoly vereségeket is szenvedett. A tavalyi berlini viadalon viszont áttörést ért el 2:01:41 órás győztes futásával.

„Mindketten hosszú ideje benne vagyunk a sportban és rengeteg fiatal számára jelentünk követendő példát – nyilatkozta a 38 éves etióp sportoló. – Atlétaként nagyon tisztelem Eliudot, az, amit elért sokat adott a sportágnak. Viszont most ellenfelek leszünk és örülök, hogy lehetőségem van futni ellene. A fegyelem az, amire figyelni kell a versenyen, a fegyelem, ami segíthet legyőzni őt.”

A nők versenyének egyértelmű esélyese a szintén kenyai Brigid Kosgei, aki tavaly Chicagóban óriási szenzációt keltve tudta megdönteni Paula Radcliffe szinte megjavíthatatlannak vélt 2:15:25 órás világcsúcsát, ráadásul nem néhány másodpercet faragott belőle, hanem közel másfél percet (2:14:01 óra).

Az afrikai futó korábban úgy nyilatkozott, hogy tud még javítani rekordján, nem is keveset, a londoni viadal előtt viszont nem mert ígéreteket tenni, mert régen nem versenyzett és augusztus előtt a felkészülése sem volt ideális.

„A járvány miatt sokáig egyedül edzettem, augusztus óta pedig egy kisebb csoportban. Sajnos a koronavírus sokunk dolgát megnehezítette Kenyában – mondta el Kosgei. – Éppen ezért nem tudom azt mondani, hogy így, vagy úgy fog menni a futás vasárnap. Megpróbálom a legjobbamat nyújtani, ez biztos.”

Brigid Kosgei egyértelmű favorit, de nem lesz egyszerű dolga, a mezőnyben ugyanis a világbajnoki címvédő, 2:17:08 órás egyéni csúccsal rendelkező honfitársa, Ruth Chepngetich is ott lesz, ahogy a 2018 London Marathon-győztes, szintén kenyai Vivian Cheruiyot. Az etióp „hadosztályt” pedig a frankfurti maratonin első Valary Jemeli, a Berlinben győztes Ashete Bekere és a római nemzetközi viadal 2019-es első helyezettje, Alemu Megertu alkotja.

A verseny vasárnap magyar idő szerint 10.30-kor kezdődik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik