Atlétika: hatodik a magyar női válogatott a mezeifutó-vb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.23. 15:10
Az ausztrál versenyzők fölényét hozta szombaton, a budapesti iskolai mezeifutó-világbajnokság, amelyen a magyar leány válogatott a hatodik, a fiú a hetedik lett.

A Magyar Diáksport Szövetség szervezésében, a margitszigeti Nagyréten megrendezett eseményen öt kontinens 24 országának több mint 400, középiskolás korú diákja vett részt.

Először az országok legjobb iskolai csapatainak viadalát bonyolították le, amelyben a fiúknál a törökök, a lányoknál az ausztrálok voltak a legeredményesebbek, az ő atlétáik az egyéni és csapat aranyérmet is begyűjtötték.

Ez követően rendezték meg a nemzeti válogatottak versenyét, ezt a fiúknál és a lányoknál is a marokkóiak nyertek meg.

A legeredményesebb nemzet az ausztrál lett, miután versenyzői összesen három arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel térhetnek haza. A magyarok közül a legjobb eredményt a leány válogatott érte el a hatodik helyével, a fiúk a hetedikek lettek, míg egyéniben Pavuk Tíra tizedekként végzett.

Az iskolai mezeifutó-vb-k történetében először rendeztek versenyt a fogyatékkal élő diákok számára is .

MEZEIFUTÓ-VILÁGBAJNOKSÁG
ISKOLAI CSAPATOK VERSENYE
egyéni:
fiúk (5400 m)
1. Ömer Oti (Törökország) 15:10.6 perc
2. Derbal Mohamed Said (Algéria) 15:22.1
3. Firat Özkorkmaz (Törökország) 15:24.4
.43. Horváth Csongor (Szent István Gimnázium, Budapest) 16:54.4
leányok (3600 m)
1. Lucinda Crouch (Ausztrália) 11:00.1 perc
2. Pinar Demirtas (Törökország) 11:02.6
3. Lara Crouch (Ausztrália) 11:08.9
.58. Laczkó Szabina (Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola, Salgótarján) 12:49.9
ISKOLÁK
fiúk:
1. Erzurum (Törökország)
2. Auckland (Új-Zéland)
3. Avon (Franciaország)
.13. Szent István Gimnázium, Budapest
leányok:
1. Ascot (Ausztrália)
2. Alhaouz (Marokkó)
3. Eskisehir (Törökország)
.18. Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola, Salgótarján)
NEMZETI VÁLOGATOTTAK VERSENYE
fiúk (5400 m):
egyéni
1. Annasse Mahboub (Spanyolország) 14:38.1
2. Miguel González (Spanyolország) 14:38.6
3. Anouar Ouzine (Marokkó) 14:41.3
.30. Kovács Marcell András 15:41.3
csapat:
1. Marokkó
2. Spanyolország
3. Algéria
...7. Magyarország
Leányok (3600 m):
egyéni:
1. Katrina Robinson (Ausztrália) 10:45.6
2. Lauren Ryan (Ausztrália) 10:48.9
3. Rahma Tahiri (Marokkó) 10:49.1
...10. Pavuk Tíra 11:15.6
csapat:
1. Marokkó
2. Ausztrália
3. Spanyolország
.6. Magyarország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik