Atlétika: Bajiék reagáltak a korábbi csúcstartó kritikájára

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2018.09.03. 08:56
null
Baji Balázs örül a figyelemnek, és maga is tudja, miben kell fejlődnie (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Az egykori világcsúcstartó Colin Jackson szerint Baji Balázsnak javítania kell a technikáján, a magyar gátfutó edzője, Tomhauser István azonban a helyén kezeli ezt az állítást.

 

Érdekes véleményt mondott Baji Balázsról az egykori világcsúcstartó gátfutó, a brit Colin Jackson, aki a berlini világbajnokságon úgy nyilatkozott a Kossuth rádió riporterének, hogy a magyar sprinternek szerinte még javítania kellene a technikáján. Ez a kijelentés azonban mindenképpen finomításra és némi magyarázatra szorul, egyrészt mert a ma már szakkommentátorként dolgozó egykori sztár kizárólag a kontinensbajnokságra érthette, amit mondott, másrészt olyan speciális, a fizikai és a technikai képességek kombinációjára épülő versenyszámban, mint a gátfutás, nem lehet ilyen általános véleményt megfogalmazni, pláne olyan sportolóról, aki történetesen egy évvel korábban világbajnoki bronzérmet szerzett és 13.15-öt futott.

Baji Balázs: Kell az építő jellegű kritika
„Kell az építő jellegű kritika, s kifejezetten örülök, ha a sportág olyan ikonja hallott és mondott valamit rólam, mint Colin Jackson, akinek huszonöt évvel ezelőtti világcsúcsa még ma is megállja a helyét. Mindenkinek lehet és kell is fejlődnie, nekem is ez az állandó célom, hiszen tökéletes technika nem létezik, legfeljebb ahhoz közeli. De arról sincs szó, hogy olyan sokat kellene még fejlődnöm, mert azért szerintem nem olyan rossz a technikám, másrészt már nem is tudnék, mert nem könnyű egy ilyen bonyolult mozgásformán változtatni.”

„Az olyan kaliberű ember, mint Colin Jacksonvéleményétmindig meg kell fontolni, de most nem teljesen értek vele egyetmondta ifj. Tomhauser István, Baji edzője.Berlinben valóban voltak technikai hibák Balázs futásában, fizikailag nem volt tökéletes állapotban. De úgy gondolom, az elmúlt években kifejezetten szépen futott, amikor a 13.30 alatti eredményeit elérte, 2014 óta technikai szintje a nemzetközi elit technikai szintjéhez mérhető. Persze akadnak hibák és bakik, de a gátfutás olyan, mint a dominó, egyik hiba hozza magával a következőt, és ha az atléta nincs fizikailag százszázalékos formában, nagyon nehéz korrigálni.”

A gátfutóknál nagy szerepet játszik a százas síkfutóforma, ami a nemzetközi férfielitben 10.20–10.30 között mozog, de a jamaicai olimpiai és világbajnok Omar McLeod tíz másodperc alatt futja a távot. Baji Balázs egyéni legjobbja százon 10.60, ami azt jelenti, nagyon jónak kell lennie a technikájának, hogy 110 gáton 13.30-on belüli eredményeket tudjon kihozni. Colin Jackson elemzése kicsit olyan, mintha McLeodról állítaná, hogy nem jó a technikája, miután látta a tavalyi monacói és székesfehérvári esését, holott nem sokkal később a londoni világbajnoki futása szinte tökéletes volt.

„Balázs jó formában nagyon harmonikusan fut, sőt, bizonyos paraméterekben a világ legjobbjai között van állítja Tomhauser. – Neki is, mint mindenkinek, vannak egyéni sajátosságai a futásában, amibe nem szabad belenyúlni, mert elveszhet a mozgás harmóniája. Valószínűnek tartom, hogy Colin Jackson az elődöntőben láthatott egy hibát, mondjuk, egy gátrúgást Balázs futásában, és miután ott helyben rákérdeztek, megemlítette a riporternek is.”

Tomhauser István egyébként szakmai kíváncsiságból lemérte a hétvégi Szuper Liga-döntőben azt a távot, amit tanítványa a levegőben tölt az elrugaszkodástól a leérkezésig. A tavalyi londoni vb elemzése kimutatta, hogy Baji Balázs ilyenkor négy métert tesz meg a levegőben, ami a legnagyobb a mezőnyben. Az edző ezt soknak találta, mert visszanézve a vb-döntőt, tanítványa szinte együtt mozgott a mellett futó francia Garfield Dariennel, holott az elemzés szerint harminc centivel hosszabbak voltak a repülőfázisai, ami egy egész lábfejnyi távolság. Ebből a felvételen semmi sem látszik, Tomhauser pedig most 3.70–3.80 körüli távot mért.

A tanulság, hogy érdemes több véleményt is figyelembe venni, hiszen más-más szakember máshogy láthatja és értékelheti ugyanazt a szituációt is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik