Atlétika: a nemzeti akadémia tagja lett a fehérvári klub

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.11.13. 17:04
A Nemzeti Atlétikai Akadémia tagja lett az Alba Regia Atlétikai Klub (ARAK), a szombathelyi Németh Pál dobószakműhely után az országban másodikként.

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke fontosnak nevezte a csütörtöki napot a magyar atlétika, Székesfehérvár és az ARAK életében is. Jelezte, hogy a több mint 120 éves atlétikai szövetség másodszor köt akadémiai megállapodást egy klubbal, de először emel akadémiai szintre „nem szakági” egyesületet. Hozzátette: a MASZ elnöksége legutóbbi ülésén egyhangú szavazással döntött arról, hogy a székesfehérvári klub megkapja az utánpótlás akadémiai címet.

Kiemelte: az utánpótlás akadémia az utánpótlásról és a fiatalok magas szintű képzéséről szól, amelyet a székesfehérvári klub valósít meg a legjobban az országban. A címmel ezt szerették volna jutalmazni.

Gyulai Miklós közölte azt is, hogy az akadémiai programmal nem az a cél, hogy minél több klub megkapja, mert a rangját szeretnék megőrizni. Megjegyezte, hogy a közeljövőben egyetlen potenciális jelölt lehet, több esélyes nincs sem minőség, sem eredmények, sem szakmai tartalom, sem infrastruktúra tekintetében.

Cser-Palkovics András polgármester emlékeztetett arra, hogy a kormány a Bregyó-közi Sportcentrum megépítése után elvárta minden érintettől, hogy az atlétika tovább fejlődjön Székesfehérváron és régiós szinten is. Úgy véli, a klubnál folyó szakmai munka kiemelkedő, ezt jelzi az akadémiai szint elismerése.Elmondta, az önkormányzat az idén emelt összeggel, 25 millió forinttal támogatta az egyesület munkáját, és ezt jövőre is szeretnék biztosítani.

Hirt Károly, az ARAK elnöke hangsúlyozta, hogy az akadémiai szint elérése az egyesületnél dolgozó edzőknek és a testnevelő tanároknak köszönhető leginkább. Közölte, hogy a közelmúltban három új edző érkezett Székesfehérvárra, így újabb szakágakban (rúdugrás, súlylökés, kalapácsvetés, többpróba) kezdték el az edzéseket.

Tölgyesi Előd, az akadémia szakmai vezetője kiemelte, hogy elsősorban a székesfehérvári és Fejér megyei fiatalokat szeretnék megszólítani, de nem mondtak le az ország más pontjain, rosszabb körülmények között készülő versenyzők ARAK-hoz csábításáról sem.

Mint mondta, a jövőben szeretnének ösztöndíj-lehetőséget is kínálni, hogy a közép- és felsőoktatási tanulmányaikat végzőknek is alternatívát nyújthassanak a sport és a tanulmányok terén is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik