Atlétika: a bíróság próbára bocsátotta Bene Barnabást
Nem jogerősen három év próbára bocsátotta a Pécsi Törvényszék a garázdaságban és testi sértésben bűnösnek talált Bene Barnabás válogatott atlétát szerdán.
Bene Barnabás tavaly augusztusban egy pécsi vendéglátóhelyen szórakozott, amikor egy ittas férfi inzultálta, mert látni vélte, hogy a sportoló kikezdett barátnőjével. Mindketten az utcára mentek, ahol összeverekedtek, ennek során a futóval kötekedő férfi életveszélyesen megsérült.
A verekedésről értesülve a sérült férfi barátja is kiment az utcára, és megütötte Benét, majd az őt védeni próbáló, időközben a helyszínre érkező edzőjét. A sportoló és trénere ezután elfutott a helyszínről.
A törvényszék a többszörös magyar bajnok futót garázdaságban és testi sértésben mondta ki bűnösnek, felmentette ugyanakkor az életveszélyt okozó testi sértés vádja alól. A bíróság nem találta ugyanis bizonyítottnak, hogy az őt inzultáló férfinál a bántalmazástól alakult ki légmell, sokkal inkább azt valószínűsítette, hogy az életveszélyes állapot a verekedés közben ugyan, de egy földre esés miatt következett be.
Kovács Attila büntetőtanácsa nem fogadta el Bene Barnabás védekezését, hogy ő az incidensnél jogos védelmi helyzetben volt. A bíró rámutatott, hogy az atléta és az őt számon kérő férfi azzal a szándékkal ment ki a szórakozóhelyről, hogy verekedni fog, holott Benének lett volna módja ezt elkerülni, el is hagyhatta volna a helyet.
A bíróság a Bene Barnabással összetűzésbe került két férfit garázdaságért marasztalta el, és két-két év próbára bocsátotta.

Facebook automatikus megosztás engedélyezése
Amennyiben szeretnéd, hogy ismerőseid a Facebookon értesüljenek arról, hogy mit olvasol a Nemzeti Sport oldalain, annyit kell tenned, hogy engedélyezed ezt a funkciót!