Atlétika: 7 nap alatt 7 kontinensen 7 maratoni a 70 éves futónőtől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.16. 15:52
Döbbenetes eredményt produkált egy amerikai maratonista. Chau Smith egy hét alatt 7 különböző kontinensen futotta le a maratoni távot – tette mindezt 70 évesen.

A futónő január 25-én Ausztráliában kezdett, majd Ázsia, Afrika, Európa, Észak-Amerika és Dél-Amerika után a hetedik napon, január 31-én az Antarktiszon teljesítette hetedik maratonját.

„Nyolc hónapig tartott a felkészülésem. Az utolsó négy hónapban nagyon hosszú távokat futottam – mondta edzéséről a 70 éves nő. – Ha bármi történt volna közben, megérte volna, hiszen azt csináltam, amit szerettem.”

„Egész életemben őrültségeket csináltam. A szüleim sosem tudták, mire készülök épp. Mindig bebizonyítottam, hogy bármire képes vagyok.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik