Ajánló: amikor derekasan meggyötör a futás

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.08.06. 18:37
A Csupasport blogszörföse saját Night Run-élményeit (pontosabban a fájdalmait) osztja meg az olvasókkal, mint ahogyan kiderül, hogy a nyár vége felé, az ősz közeledtével a virtuális futótérben is megszaporodtak a versenybeszámolók.

„Augusztus első napján rendezték meg a Generali Night Run futóversenyt, s néhány kollégával részt vettünk az eseményen. Volt, aki a hat kilométeres távon, volt, aki félmaratonin, mi pedig – Night Run-fanokként – Zsuzskával a kilenc kilométeres távon indultunk” – így munkatársunk és rendszeres bloggerünk, Szalay Hédi, aki személyes beszámolóban írja le élményeit az éjszakai futásról.

A Csupasporton ezen kívül olvashatnak arról, hogy bár a népszerű brit Joe Wicks átmenetileg felfüggeszti YouTube-csatornás „tévétornáját”, a hazai közmédia több csatornáján látható „Mozogj otthon!”-t nem fenyegeti ilyen veszély.

Illetve megtudhatnak néhány fontos dolgot a Balaton-átevezésről, amelyen az érdeklődők augusztus 16-án Badacsony és Fonyód között szelik át az ország legnagyobb tavát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik