Asztalitenisz-vb: újabb két nyolcaddöntős helyünk van

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2019.04.23. 19:01
null
Ecseki Nándor és Szudi Ádám kettőse sikerrel vette a nyolcaddöntőbe jutásért zajló küzdelmet (Fotó: Földi Imre)
Három egynemű párosunk is a nyolcaddöntőbe jutásért játszott a budapesti asztalitenisz-világbajnokságon, közülük a Madarász Dóra, Pergel Szandra és az Ecseki Nándor, Szudi Ádám kettős sikerrel vette az akadályt.

 

Az egyesek után az egynemű párosok voltak soron, a nőknél két, a férfiaknál pedig egy magyar duó küzdött a nyolcaddöntőbe jutásért. Póta Georgina a svéd Matilda Ekholmmal az oldalán nagy halat fogott ki, két honosított kínai, a lengyel Li Qian és a holland Li Jie állt az asztal másik oldalán. Előre érezhető volt, hogy a tizedik helyen kiemelt magyar, svéd duóra pokolian nehéz meccs vár, s a látottak alátámasztották a várakozást. A két rendkívül szívós védőjátékossal szemben minden egyes poénért alaposan meg kellett dolgozni, ami az első játszmában még sikerült is, ám a folytatásban Pótáék inkább csak mentek az eredmény után.

„Sajnos Matilda kevésbé érzi az ilyen típusú játékosokat, ezért az én lehetőségeim is behatároltak voltak. Igyekeztünk a lehető legtöbbet kihozni a meccsből, s a 4:1-es vereség ellenére azt mondom, akár nyerhettünk volna. Szerettem volna jobban szerepelni a világbajnokságon, de amikor megláttam a sorsolást, már éreztem, hogy ebben legfeljebb ennyi lesz” – magyarázta Póta Georgina a vereséget követően. Ezzel számára véget is ért a verseny, s a Madarász Dóra, Pergel Szandra kettős is közel volt ehhez: a francia duó már 3:1-re vezetett, az ötödik szettben pedig 5:1-re elhúzott, ám a két magyar lány a nap talán legnagyobb fordítását bemutatva bejutott a nyolcaddöntőbe.

„Abban a pillanatban minden mindegy alapon kezdtünk el játszani, és sokat segített, hogy szemben megláttuk Pongit, a vébé kabalafiguráját, aki a szurkolókhoz hasonlóan lelkesen drukkolt nekünk. Chasselint délelőtt egyesben, most párosban győztem le, gondolom, ebben a pillanatban nem én vagyok a kedvence” – mondta mosolyogva Pergel Szandra.

Az Ecseki Nándor, Szudi Ádám kettősnek nem voltak jó emlékei az Eric Jouti, Gustavo Tsuboi duóról, hiszen tavaly áprilisban a szlovéniai verseny elődöntőjében simán 3:0-ra a brazilok nyertek. Most sem kezdődött jól a meccs, a dél-amerikaiak könnyedén behúzták az első játszmát, ám utána megváltozott a játék képe: Ecsekiék apró- és bravúrpontokat szerezve őrölték fel a brazilokat, akik vélhetően akkor vesztették el teljesen a kedvüket, amikor a mieink a negyedik játszmában 7:10-ről fordítottak 12:10-re.

„Már nagyon régen nem játszottunk ilyen jól, örülünk, hogy éppen most nyújtottunk ilyen teljesítményt. Nem indult jól a meccs, de a harmadik játszmától átvettük az irányítást, és a szurkolók is sokat segítettek, a kritikus pillanatokban rengeteget számít ez a támogatás” – magyarázta Szudi Ádám.

ASZTALITENISZ-VB
NŐI PÁROS, A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT

Li Qian, Li Jie (lengyel, holland)–Póta, Ekholm (magyar, svéd) 4:1 (–11, 7, 9, 9, 7)
Madarász, Pergel–Chasselin, Gasnier (francia) 4:3 (12, –9, –10, –8, 5, 5, 7)
FÉRFI PÁROS, A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Ecseki, Szudi–Jouti, Tsuboi (brazil) 4:1 (–5, 9, 4, 10, 7)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik