Asztalitenisz-vb: Nem hiszem el, hogy sikerült – Hartbrich

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2019.04.22. 15:48
null
Hartbrich Leonie az iráni Mahsid Astarival szemben alaposan megdolgozott a sikerért (Fotó: Földi Imre)
A férfi után a női egyes selejtezője is befejeződött, s mivel a csoportkör utolsó fordulójában mindhárom magyar győzött, Fehér Orsolya, Bálint Bernadett és Hartbrich Leonie is a főtáblán folytathatja.

Három nő játékosunk számára az utolsó csoportmeccsen a főtáblára jutás volt a tét, ehhez „csak” nyerniük kellett. A legkönnyebb dolga Bálint Bernadettnek volt, a svájci Celine Reust nem állította különösebb nehéz feladat elé.

„Igyekeztem a legegyszerűbb megoldásokat megkeresni, nem akartam hosszabb labdamenetekbe keveredni, az volt a célom, hogy lehetőleg négy játszmában nyerjek. Összességében elégedett vagyok, hiszen mindkét meccsemet 4:0-ra hoztam, vagyis eddig még nem vesztettem játszmát” – mondta a találkozó követően Bálint Bernadett.

Sokkal nehezebb pillanatokat élt át Hartbrich Leonie, aki az iráni Mahsid Astarival szemben alaposan megdolgozott a sikerért.

„Úgy indultam neki a vébének, hogy egy meccset szeretnék megnyerni, ehhez képest már kettőt nyertem és feljutottam a főtáblára. Még most sem hiszem el, hogy sikerült, óriási élmény volt ilyen közönség előtt játszani, nagyon boldog vagyok” – fogalmazott a 4:3-ra megnyert mérkőzést követően széles mosollyal az arcán Hartbrich Leonie.

Fehér Orsolyának sem volt egyszerű dolga, hiszen Hartbrichoz hasonlóan a világranglistán nála előrébb rangsorolt játékos, az ausztrál Melissa Tapper várt rá, de a diósgyőriek ifjú reménysége remek játékkal meglepte ellenfelét.

„Örülök, hogy a papírformát felborítva, magasabban jegyzett játékost sikerült legyőznöm, igaz, már a sorsolás után reménykedtem abban, hogy meglehet a csoportgyőzelem” – mondta már a továbbjutás tudatában Fehér Orsolya.

 

ASZTALITENISZ-VB, BUDAPEST
NŐI EGYES, SELEJTEZŐ
45. CSOPORT

Fehér Orsolya–Tapper (ausztrál) 4:2 (8, 7, –11, 3, –5, 7). A végeredmény: 1. Fehér 2 győzelem, 2. Tapper 1, 3. Kamenan (elefántcsontparti) 0

46. CSOPORT
Bálint Bernadett–Reust (svájci) 4:0 (7, 5, 7, 3). A végeredmény: 1. Bálint 2, 2. Khadjieva (üzbég) 1, 3. Reust 0

47. CSOPORT
Hartbrich Leonie–Astari (iráni) 4:3 (–9, 9, –7, 6, –6, 8, 7). A végeredmény: 1. Hartbrich 2, 2. Astari 1, 3. Khalid (skót) 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik