Asztalitenisz-vb: Ecsekit vagy Szudit hozza ki egy rossz ütés a sodrából? Ki a nyugalom szobra?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.22. 17:42
Az Ecseki Nándor, Szudi Ádám kettős a 8. helyen áll a férfi asztaliteniszezők világranglistáján, míg a budapesti világbajnokságon az ötödik kiemelést kapta. Miután mindketten sikerrel vették az egyes verseny csoportkörét, és feljuttotak a főtáblára, oldott hangulatban álltak az NSO Tv kamerája, és tíz kérdése elé. Sőt, a végén még a mikrofont is a kezükbe vették, hogy egymásnak is feltegyenek egy-egy kérdést. 

Videónkban a fiúk elmondták, már általános iskola óta ismerik egymást, s 11-12 évesek lehettek, amikor először játszottak együtt párost. Azt is elárulták, melyikőjük lesz idegesebb, ha nem sikerült egy poén, vagy elveszítik a meccset. Emellett arra is kitértek, mi hozza ki a másikat a sodrából, mit tartanak a másik legjobb és a legrosszabb tulajdonságának. Az interjú végén pedig átadtuk nekik a mikrofont, hogy egymásnak is feltegyenek a párosverseny rajtja előtt egy fontos kérdést.

Az Ecseki, Szudi kettős ma este, 19 óra körül lép asztalhoz a Hungexpón zajló világbajnokságon, a 32 közé jutásért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik