T. D. 2020.01.18 09:51 Frissítve: 2020.01.18 10:27

Videó: Szalah tudja, miért rabolt pontokat az MU a Pooltól

Vasárnapi rangadó vár ránk a Premier League-ben, a veretlenül listavezető Liverpool a Manchester Unitedet fogadja – azt a csapatot, amely egyedüliként volt képes arra, hogy pontokat raboljon a Pooltól a jelenlegi idényben. A találkozó előtt a norvég TV 2 beszélgetett a Pool támadójával, Mohamed Szalahhal, aki tudja, miért fordulhatott elő ilyesmi az októberi mérkőzésen.

„Hát persze, ez lehetett a gond!” (Fotó: AFP)


A felek október 20-i összecsapása 1–1-es döntetlennel ért véget, Marcus Rashford első félidőben szerzett góljára Adam Lallana válaszolt a hajrában. A bajnokságban az MU-n kívül még senki nem fosztotta meg pontoktól a Liverpoolt ebben az idényben, így a riporter is szerette volna megkérdezni, vajon mi következhet abból, hogy csak a rivális volt képes erre. Az egyiptomi azonban közbevágott:

„Csak azért tudtak pontokat rabolni, mert sérült voltam!” – viccelődött Szalah, majd komolyra fordította a szót. –  Jó mérkőzést játszottak ellenünk. Nekünk is megvolt a lehetőségünk a győzelemre, kicsit elpártolt mellőlünk a szerencse. Megesik, hogy egy ilyen meccs döntetlennel végződik, most viszont itt az idő, hogy a következő találkozóra koncentráljunk, és megnyerjük.”

Szalah akkoriban bokasérüléssel bajlódott, ám a mostani találkozón minden emberi számítás szerint ott lehet. Az ellenfél akkori gólszerzője, Rashford részvétele viszont nem biztos, mivel a támadó továbbra is hátproblémával küzd.

TV 2 Sporten on Twitter

Vi tok en prat med Mohamed Salah, og dette var responsen hans til hvorfor de spilte uavgjort mot Manchester United sist kamp #2pl https://t.co/NFe6OYL0kc

JANUÁR 19., VASÁRNAP
ANGOL PREMIER LEAGUE
23. FORDULÓ

17.30:
Liverpool FC–Manchester United (Tv: Digi Sport1)

 

2020.02.17 18:35:59

Angol labdarúgás B. L.

Két sérülés, Maguire kétes esete, két érvénytelenített találat, Mount kapufája. Nem a londoniak napja volt.

2020.02.16 23:37:40

Angol labdarúgás KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

Az olasz mester az Evertonnál eltöltött első két hónapjával jó néhány kritikust megcáfolt.

2020.02.16 21:08:20

Angol labdarúgás SZELI MÁTYÁS

NS-VÉLEMÉNY. Kínos, hogy a City részben saját e-mailjei miatt bűnhődik.

2020.02.15 10:39:46

Angol labdarúgás B. L.

Mané volt a csodacsere • A Mersey-parti gárda egy meccsre került a PL-rekordtól.

2020.02.15 11:49:23

Angol labdarúgás I. SZ.

Bizonyos Burgonya és Guiseley is tartotta benne a lelket • Több mint fél évig küzdött érte.