Van Gaal: Nem könnyebb Moyest váltani, mint Fergusont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.29. 12:49
null
Louis van Gaal szétesett, kiegyensúlyozatlan kerettel kezdett el dolgozni az Old Traffordon (Fotó: Reuters)
Louis van Gaal szerint a Manchester United megtört kerettel fogadta őt, a különböző posztokon játszó futballisták tekintetében megbillent az egyensúly a klubnál. Éppen ezért a hiedelemmel ellentétben nem könnyebb David Moyest váltani, mint Sir Alex Fergusont egy évvel korábban. Marouane Fellaini, Chicharito és Kagava Sindzsi távozása megoldás lehet, Luke Shaw-nak erőnléti problémái miatt egyedül kell edzenie.

Ruud Gullit mondta a tavasszal, hogy amíg Sir Alex Ferguson távozása után a nagynevű edzők ódzkodtak attól, hogy a Manchester United kispadjára üljenek, David Moyes bukása után minden szakember szívesen elvállalta volna a munkát. A holland szerint Ferguson után biztos bukásra volt ítélve az utód, míg a Moyes-érához képest csak felfelé vezethet az út.

Louis van Gaal azonban a saját bőrén tapasztalta, hogy ez nem így van.

„Nem értek egyet azzal, hogy Ferguson után nehezebb lett volna a csapatot irányítani. Barcelonában Bobby Robsont váltottam, három trófeát nyert a klubbal az utolsó szezonjában, de nem volt gond, velem is bajnok lett a csapat – mondta Van Gaal a United Inter elleni mérkőzését megelőzően. – A sikeres csapatoknak jó keretük van, míg amivel én elkezdtem dolgozni, széttört közösség volt. Nincs hiány kitűnő játékosokban, Rooney, Van Persie, Hernández, Welbeck, Mata, Fellaini és Herrera is remek, de túl sok ember jut egy pozícióra, és ez megtöri az egyensúlyt.”

Van Gaal elmondta, nehéz helyzetben lévő csapattal nehezebb sikeresnek lenni, mint egy jó hangulatú, kerek kerettel. A támadó középpályások pozíciója rostálásra szorul, sajtóhírek szerint Marouane Fellaini és Kagava Sindzsi távozásával lazul a helyzet elöl. A belgát a Napoli vinné, míg a japánt a Dortmund fogadná vissza.

Arról, kiket vásárolna meg, óvatosan nyilatkozott a holland válogatottal vb-bronzérmet szerző szakember. Sok függ a felállástól is.

„Az átigazolásokról azután döntünk, hogy kialakult a taktikánk. Még nem tudom, hogy a 4–3–3-at alkalmazom-e, ahhoz klasszis szélsők és jobb támadók kellenek, és mindenképpen kell egy olyan, posztra specializált játékos, amilyen nálunk még nincs. Ennek a rendszernek az előnye, hogy egyszerre lehet a pályán Rooney, Van Persie és Mata, de középen többen is bevethetők” – mondta Van Gaal, aki még vár azzal, hogy kinevezze csapatkapitányát, meg akarja ismerni játékosait a pályán kívül is.

„A játékosok személyisége dönt. A csapatkapitány nem feltétlenül az idős játékosok közül kerül ki, sokkal fontosabb a mentalitás és az, hogyan áll az élethez. A Roma ellen azért volt Tom Cleverleyn a szalag, mert ő játszotta végig a kilencven percet” – magyarázott Van Gaal.

Az MU éjszaka az Interrel találkozik, az olaszok elleni meccs előtt Van Gaal arra utasította Luke Shaw-t, a klub új balhátvédjét, hogy a kerettel külön eddzen, mert az erőnléte nem üti meg az elvárt szintet.

„Nem tudom, miért, de Luke erőnléte nem megfelelő, így nem tud azon a szinten játszani, amit elvárok. Nem tudom, meddig tart, mire összeszedi magát, de nagyon jó erőnléti edzőnk van – mondta Van Gaal a 19 éves játékosról, de azt az információt nem erősítette meg, hogy Javier Hernández az Interbe tart. – Erről semmit sem mondhatok, várják meg a hivatalos közleményt.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik