Tottenham: mélyen a zsebükbe kellett nyúlni, hogy kirúghassák Pochettinót

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2019.11.20. 11:25
null
Pochettino topklubbá tette a Spursöt, ám az utóbbi idők eredményei miatt távoznia kellett (Fotó: AFP)
Mint arról korábban beszámoltunk, Mauricio Pochettinót öt év után menesztette a Tottenham Hotspur a kispadról, helyette pedig José Mourinhót nevezte ki új menedzsernek. Az argentin szakember 2018-ban írt alá ötéves szerződést, így a klubnak mélyen a zsebébe kellett nyúlnia, hogy kifizesse a végkielégítését.

 

„Az előző idény végén és a mostani elején a bajnokikon rendkívül csalódást keltő eredmények születtek, lépnünk kellett” – indokolta Pochettino kirúgását a klub hivatalos honlapján Daniel Levy, a Tottenham klubelnöke, akinek nem csak szakmailag kellett nehéz döntést hoznia, hanem pénzügyileg is.

Mauricio Pochettino 2018 májusában írt alá egy ötéves szerződést a klubbal, tehát Levyéknek mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk, hogy kifizessék a szakmai stáb végkielégítését, hiszen nemcsak az argentin menedzser, hanem a segítői, Jesús Pérez, Miguel d'Agostino és Antoni Jiménez is távoztak. Brit sajtóhírek szerint ez azt az összeget is megközelítheti, amit a Manchester United 2018 decemberében José Mourinhónak és stábjának fizetett – csaknem 20 millió fontot.

A Spurs és Mauricio Pochettino gondjai az előző idény végén kezdődtek. Igaz, az ő irányítása alatt jutott be először a Bajnokok Ligája döntőjébe a csapat, ám a bajnokságban korántsem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt eltervezték: az utolsó öt fordulóban három vereség és egy döntetlen mellett csupán egy győzelmet tudott elkönyvelni a gárda.

A formajavulás a 2019–2020-as idény kezdetére sem érkezett meg: az Aston Villa ellen kiszenvedett 3–1-es győzelmet követően nem jöttek az eredmények. Tizenkét forduló alatt három győzelmet, öt döntetlent, és négy vereséget könyvelhetett el a csapat. A 12 mérkőzés közül négyet vívott topcsapat ellen a Spurs (ha idevesszük a bomba formában lévő Leicester Cityt is), ezeken pedig csupán egyetlen pontra futotta tőle. A Bajnokok Ligájában sem remekelt a londoni klub, igaz, nincs veszélyben a továbbjutása, de a Bayern München ellen hazai pályán elszenvedett 7–2-es pofont nehéz volt kiheverni.

Pochettino egyetlen trófeát sem nyert a csapattal, azonban eredményességét nem lehet megkérdőjelezni. 293 mérkőzésen – köztük 202 angol bajnokin – ült a Spurs kispadján, amivel a klub örökranglistáját nézve a negyedik menedzser a meccsek számát nézve. Az argentin tréner még a borzalmas idénykezdetettel is 1.89 pontot szerzett átlagosan meccsenként, ami a második legjobb mérleg Tottenham-edzőként a Premier League-ben: nála csak Tim Sherwood szerepelt jobban, igaz, ő csupán 22 mérkőzésen irányíthatta a csapatot. Pochettino alatt stabil top 4-es PL-klub lett a Spursből, míg az őt megelőző 22 évben mindössze kétszer végzett az első négyben a csapat.

Azonban egyszer minden véget ér, hiába vállalt kulcsszerepet Pochettino abban, hogy topklubbá váljon a Spurs, az elmúlt fél évben elindult a leejtőn az argentin irányítása alatt a klub, amely immár új utakon folytatja, méghozzá José Mourinhóval.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik