Tottenham: Meg kell tanulni csúnyán nyerni – Lloris

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.09.13. 13:03
Francia kapusa, Hugo Lloris szerint a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának meg kell tanulnia csúnyán nyerni.

A világbajnok futballista a csapatáról szóló dokumentumfilmben úgy fogalmazott, José Mourinho vezetőedző győztes mentalitást próbál meghonosítani a klubnál, és a játékosoknak el kell sajátítaniuk a filozófiáját, még akkor is, ha ez a megszokott játékstílus feláldozását jelenti.

A portugál szakvezető novemberben az angol élvonal tabellájának 14. helyén vette át a londoni együttest Mauricio Pochettinótól, a szezon végén pedig hatodikként zártak.

Mourinho azért kritizálta a játékosait, mert – megfogalmazása szerint – túlságosan kedvesek, ezért Lloris úgy véli, el kell kezdeniük „rossznak lenni" a pályán.

„A futballban a győzelemhez nem szükséges mindig fantasztikusan játszani, néha tudni kell csúnyán nyerni. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehetsz jó srác a pályán kívül, de a meccsen mindent meg kell tenned, amit lehet” – magyarázta a 33 éves francia kapus.

Hozzátette, a tehetség és a jó csapatszellem néha nem elég, Mourinho ezért próbálja meghonosítani a győztes mentalitást.

A Spurs vasárnap (ma) 17.30-tól az Everton ellen vívja az első mérkőzését a Premier League új idényében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik