Tottenham: Kane órákon át beszélgetett Pochettinóval

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.11.25. 22:15
null
Harry Kane meglátogatta Mauricio Pochettinót a menesztés után (Fotó: AFP)
A Tottenham labdarúgói közül többen is meglátogatták a csapat múlt héten menesztett menedzserét, Mauricio Pochettinót – írja az Independent. Harry Kane-t és társait annyira sokkolták az események, hogy mindenképpen meg akarták beszélni a Spurst öt éven át irányító szakemberrel a történteket.

Mint ismert, a Tottenhamet 2014 és 2019 között irányító szakvezetőt alig egy hete, november 19-én menesztették – a válogatott szünet miatt sokaktól el sem tudott köszönni, így az öltözőben hagyott üzenetet. Utódjának már másnap kinevezték José Mourinhót.

Az Independent szerint Kane az otthonában látogatta meg Pochettinót, akivel több órán át beszélgettek. Sajtóhírek szerint több játékos, köztük Eric Dier is elment a 47 éves argentinhoz.

„Elmentem az otthonába. Mindenkit sokkolt a hír, meg akartam látogatni. Beszélgettünk néhány órát, jó volt ezt még az új menedzser érkezése előtt megtenni” – mondta Kane.

„Sosem volt még ilyen hetem pályafutásom során. Kedd este mindenki megdöbbent, a játékosok is. Aztán gyorsan változott a helyzet, hirtelen megvolt az új menedzserünk, aki ráadásul a valaha volt egyik legjobb szakember.”

Kane a hír bejelentése után a közösségi médiában is elbúcsúzott a dél-amerikai edzőtől, akit a barátjának nevezett.



 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik