Tottenham: egy másik mellőzött sürgeti Adebayor visszahívását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.18. 10:48
Jermain Defoe szerint nem jó ötlet, hogy csapattársát, Emmanuel Adebayort a tartalékcsapatnál jegeli a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának menedzsere, André Villas-Boas.

„Nem hinném, hogy segít a csapaton, ha mellőznek egy olyan nagyszerű és sokat tapasztalt futballistát, mint Manu – idézi a London Evening Standard Defoe-t. – Szükségünk lesz rá, a góljaira, mindenre, amit képes hozzátenni a játékunkhoz. Egy jó kedélyű figuráról beszélünk, aki imádja a labdarúgást, és aki remélhetőleg hamarosan ismét köztünk lesz."

Mint arról korábban beszámoltunk, Adebayor – akire a menedzsment eleve nem számít a kezdő tizenegyben – testvére halála miatt eltávozást kapott, és Villas-Boas egyúttal jelezte, hogy visszatérte után a tartalékoknál fog edzeni, ameddig ő „jónak látja".

Tudni kell, hogy újabban maga Defoe sem tartozik Villas-Boas kedvezményezettjei közé: az angol válogatott támadó eddig mindössze 38 percet tölthetett a pályán a Premier League 2013–2014-es szezonjában – mindhárom rövid bevetésén cserejátékosként vett részt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik