Torres után Reina is elhagyhatja a Liverpoolt

Vágólapra másolva!
2011.02.08. 18:29
null
Reina unja, hogy nincs esélye trófeákat nyerni a Liverpoollal (Fotó: Action Images)
Pepe Reina lehet a Liverpool újabb spanyol játékosa, aki elhagyja a „vörösöket" – legalábbis a spanyol válogatott kapus elmondta, teljesen megérti a Chelsea-hez igazoló honfitársa, Fernando Torres döntését, és ő is trófeák megszerzéséért szeretne harcolni, de mindenképpen Angliában.

Elképzelhető, hogy Fernando Torres után a nyáron egy másik spanyol játékos liverpooli mezét is elégetik a „vörösök" szurkolói. Legalábbis úgy tűnik, hogy Pepe Reina is szívesen igazolna egy másik angol csapathoz – a kapus elmondta, trófeákért szeretne küzdeni a szigetországban.

 TORRES REMÉLI, MEGÉRTIK A DÖNTÉSÉT

Fernando Torres szerint a Chelsea menekülési utat mutatott neki, és a spanyol csatár bízik benne, hogy a Liverpool szurkolói megértik a döntését.

 

„Fontos szezon volt ez számomra, hogy túllépjek a sérüléseken és a vébén, ami számomra egyénileg nem sikerült túl jól. Bizakodó voltam a klub eladását illetően, de aztán jött egy sötét időszak. Nem láttam a fényt az alagút végén. Úgy éreztem, hat nehéz hónap van előttem, amíg szemben kell eveznem az árral, de aztán hirtelen megnyílt egy kapu előttem. Nagy lehetőséget kaptam, hogy azért harcoljak, amiért szeretnék. A Liverpool szurkolóitól semmit sem kérhetek, csak azt, hogy értsenek meg engem. Én is futballrajongó vagyok. Szép emlékeim vannak a Liverpoolról, hálás vagyok a városnak, a rajongóknak" – mondta Torres.

„Nem sok esélyt látok arra, hogy visszatérjek Spanyolországba futballozni. Úgy érzem, itt a helyem Angliában, és jelenleg a Liverpoolban – mondta Reina az Onda Cero rádió műsorában. – Spanyolországban a Real Madrid és a Barcelona az a két csapat, amelybe az ember vágyik, de ezekbe lehetetlen bekerülni. A Manchester Unitednél Edwin van der Sar befejezi a karrierjét, míg állítólag az Arsenal kapust keres. Nem tehetek vagy mondhatok semmit, tavaly meghosszabbítottam a szerződésemet a Liverpoollal. De egy játékos – logikusan – trófeák megszerzéséért akar harcolni."

„Igaz, hogy nyertem egy FA-kupát a Poollal, de ez már hosszú ideje volt – folytatta a spanyol kapus. – Korábban a legjobb csapatokkal harcoltunk a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában, de sajnos az utóbbi két évben nem ez volt a helyzet. Természetesen a BL-ben akarok játszani, és trófeákra vágyom. Szeretném azt hinni, hogy a futballisták távozása nem jelenti azt, hogy lecsúszunk. Szerintem a Liverpool mindig egy nagy klub lesz, de realistának kell lennünk: jelenleg nem vagyunk azon a szinten, mint a Manchester United, a Manchester City, a Chelsea vagy az Arsenal. Ez az igazság."

Reina nem ítéli el honfitársát, Fernando Torrest, amiért elhagyta a „vörösöket", és a rivális Chelsea-hez igazolt a téli átigazolási időszakban. A kapus arra kérte a Liverpool szurkolóit, értsék meg a csatár döntését.

„Torres úgy gondolta, hogy a Chelsea nagyobb esélyt kínál a számára, hogy sikeres legyen. Jobb lehetőséget adtak neki, hogy a Bajnokok Ligája-győzelemért küzdhessen – vagy legalábbis játszhasson a sorozatban. Nagyobb esélyük van sikeres csapatot építeni. És most – sajnos – ezt mi nem tudjuk megadni Liverpoolban. Arra szeretném kérni az embereket, hogy emlékezzenek arra a három csodás évre, amit Torres adott nekünk, és a rengeteg gólra, amit lőtt. És a klubot azzal is segítette, hogy 22-23 millió fontért érkezett, majd 50 millióért távozott" – mondta Reina.

AZ ANGOL BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester United 25 15 9 1 55–24 +31  54
2. Arsenal 25 15 5 5 54–27 +27  50
3. Manchester City 26 14 7 5 42–22 +20  49
4. Chelsea 25 13 5 7 46–22 +24  44
5. Tottenham 25 12 8 5 35–27 +8  44
6. Liverpool 26 11 5 10 34–31 +3  38
7. Sunderland 26 9 10 7 32–31 +1  37
8. Bolton 26 8 9 9 36–37 –1  33
9. Stoke City 25 10 3 12 31–32 –1  33
10. Newcastle 25 8 7 10 40–38 +2  31
11. Blackburn 26 9 4 13 34–42 –8  31
12. Fulham 26 6 12 8 28–28 0 30
13. Everton 25 6 12 7 33–34 –1  30
14. Aston Villa 26 7 8 11 30–45 –15  29
15. Blackpool 25 8 4 13 38–49 –11  28
16. Birmingham 24 5 12 7 24–33 –9  27
17. West Bromwich Albion 25 7 5 13 31–48 –17  26
18. Wigan 26 5 11 10 26–44 –18  26
19. Wolverhampton 25 7 3 15 26–43 –17  24
20. West Ham 26 5 9 12 27–45 –18  24

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik