- Utolsó módosítás:
- 2011-11-24 02:44:10
A Portsmouth elleni sikerben Aquilani is főszerepet játszott góljával és gólpasszával.
Torres duplázott, a Liverpool 4-1-re győzött
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának záró meccsén a Liverpool hazai pályán 4–1-re győzött a Portsmouth ellen. Fernando Torres két gólt szerzett, Alberto Aquliani pedig gólpasszt adott és megszerezte első gólját is a Premier League-ben.
![]() |
| Fernando Torres két gólt is szerzett (Fotó: Action Images) |
A Liverpool meglehetősen rossz héten van túl: Rafa Benítez csapata múlt héten a bajnokságban kikapott a Wigantől, majd az Európa-ligában is vereséget szenvedett Lille-ben. Ezt követően a Premier League 30. fordulójában az ezer sebből vérző Portsmouth ellen nem lehetett más célja a „vörösöknek", mint a fölényes győzelem.
Ezúttal pedig nem is okoztak csalódást szurkolóiknak Rafa Benítez tanítványai, ugyanis a szünetben már 3–0-ra vezettek.
A mérkőzés tulajdonképpen hat perc alatt dőlt el, mert a három találat a 26. és a 32. perc között született.
Az első gólt elsősorban a vendégek kapusának, Jamie Asdownnak köszönhette a Liverpool, aki egy röviden hátrapasszolt labdát Steven Gerradba lőtt, a lepattanóból pedig Maxi Rodríguez kihagyhatatlan helyzetbe hozta Fernando Torrest, aki az üres kapuba passzolt.
Nem sokkal a középkezdés után újabb gólt lőtt a Liverpool: a „vörösök" kapuja elé szögezték a Portsmouth-t, a vendégvédők képtelenek voltak megszerezni a labdát, amit végül Torres készített le Ryan Babelnek, a holland támadó pedig előbb elfektetett egy védőt, majd 12 méterről laposan a bal alsó sarokba lőtt.
A hollandnak ez volt a harmadik gólja ebben a szezonban, az olasz Alberto Aquilani pedig először volt eredményes az angol bajnokságban azóta, hogy a nyáron a Liverpool megszerezte a Romától. A középpályás a 32. percben egy bal oldali beadást követően 11 méterről lőtt a kapuba.
Aquilaninak nem ez volt az utolsó villanása a meccsen, ugyanis a 77. percben adott egy újabb gólpasszt a duplázó Torresnek, míg a 4–1-es végeredményt Nadir Belhadzs állította be a 88. percben.
Győzelmével a Liverpool megelőzte a tabellán a Manchester Cityt és az 5. helyen áll.
| 30. FORDULÓ |
| Liverpool–Portsmouth 4–1 (Torres 26.és 77., Babel 28., Aquilani 32., ill. Belhadzs 88.) |
| 1. Manchester United | 30 | 21 | 3 | 6 | 70–24 | +46 | 66 |
| 2. Chelsea | 29 | 20 | 4 | 5 | 69–27 | +42 | 64 |
| 3. Arsenal | 30 | 20 | 4 | 6 | 71–33 | +38 | 64 |
| 4. Tottenham | 29 | 15 | 7 | 7 | 53–28 | +25 | 52 |
| 5. Liverpool | 30 | 15 | 6 | 9 | 49–30 | +19 | 51 |
| 6. Manchester City | 28 | 13 | 11 | 4 | 53–36 | +17 | 50 |
| 7. Aston Villa | 27 | 12 | 10 | 5 | 37–21 | +16 | 46 |
| 8. Birmingham | 29 | 12 | 8 | 9 | 30–31 | –1 | 44 |
| 9. Everton | 29 | 11 | 9 | 9 | 46–42 | +4 | 42 |
| 10. Fulham | 29 | 10 | 8 | 11 | 32–32 | 0 | 38 |
| 11. Stoke City | 29 | 8 | 12 | 9 | 28–33 | –5 | 36 |
| 12. Blackburn | 29 | 9 | 7 | 13 | 31–48 | –17 | 34 |
| 13. Bolton | 30 | 8 | 8 | 14 | 36–54 | –18 | 32 |
| 14. Sunderland | 29 | 7 | 10 | 12 | 37–45 | –8 | 31 |
| 15. Wigan | 29 | 7 | 7 | 15 | 27–57 | –30 | 28 |
| 16. West Ham | 29 | 6 | 9 | 14 | 37–49 | –12 | 27 |
| 17. Wolverhampton | 29 | 7 | 6 | 16 | 23–47 | –24 | 27 |
| 18. Burnley | 30 | 6 | 6 | 18 | 31–63 | –32 | 24 |
| 19. Hull City | 29 | 5 | 9 | 15 | 27–61 | –34 | 24 |
| 20. Portsmouth | 29 | 5 | 4 | 20 | 25–51 | –26 | 19 |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 00:31 Férfi vízilabda BL: a két Varga három gólt dobott, Kásás debütált
- 00:05 NS: min bosszankodik Csertői Aurél, hogyan fogadkozik Kabát Péter? - csütörtök
- 00:01 Férfi kosárlabda Euroliga: a Real Madrid nagy verést kapott Bilbaóban
- 23:42 Eurofoci: Horváthék hat gólt kaptak, Alvesék nyolcat szereztek
- 23:27 Videó: nézze meg Cesc Fabregas és Xavi kupadöntőt érő gólját!
- 23:19 FA-kupa: a Sunderland megdolgozott az Arsenal elleni párharcért
- 23:12 Videó: Cáceres pazar tekerésével nyert a Juventus a Milan otthonában
- 23:08 Francia Kupa: a címvédő Lille már a nyolcaddöntőben elvérzett
- 22:54 Király-kupa: döntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- 22:40 Olasz Kupa: a Juventus Cáceres két góljával nyert a Milan otthonában
- 22:33 Videó: csúnyán becsapták a magyar védőt a holland bajnokin
- 22:31 Német Kupa: a Bayern búcsúztatta Hajnalékat, és negyedikként elődöntős
- 22:20 Videó: vicces Chelsea-edzés birkózó Torresszel, „bunyózó” játékosokkal
- 22:06 Videó: az Arsenal csatárának óriási szóló góljával döntős Elefántcsontpart
- 21:57 Afrika-kupa: Gervinho továbblőtte a döntőbe Elefántcsontpartot
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- A Szeged-Beton kiejtette az egrieket
- Videó: nézze meg Cesc Fabregas és Xavi kupadöntőt érő gólját!
- Eurofoci: Horváthék hat gólt kaptak, Alvesék nyolcat szereztek
- Férfi vízilabda BL: a két Varga három gólt dobott, Kásás debütált
- Hajnalék elütésével a Bayern is elődöntős
- Adrianót bezárták a szállodai szobába, nehogy mértéktelenül egyen
- Videó: Cáceres pazar tekerésével nyert a Juventus a Milan otthonában
- Szabadon igazolhatók a sereghajtó ZTE futballistái?
- FA-kupa: a Sunderland megdolgozott az Arsenal elleni párharcért
- Szomorú? Mutassa meg Bradyinggel! - képek
- Elefántcsontpart-Zambia a döntőben!
- Schumacher az élen búcsúzott tavalyi Mercedesétől
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt







