Tíz év után két angol is 20 gól fölött a PL-ben

Vágólapra másolva!
2010.03.20. 18:10
null
Darren Bent remek játékkal segítette három ponthoz a Sunderlandet (Fotó: Reuters)
Fülöp Márton nélkül győzött a Sunderland a Premier League 31. fordulójában, a Bolton magyarja, Bogdán Ádám szintén nem került be a keretbe – együttese kikapott a Goodison Parkban az Evertontól. A negyedik helyre hajtó Tottenham győzött a Britannia Stadiumban, fontos sikert aratott a kiesőzónából menekülő Wigan, új menedzsere sem segített a Hullon. A játéknap egy olyan eseményt is hozott, amelynek igencsak örülhet Fabio Capello, az angolok szövetségi kapitánya...

Tíz év után először fordult elő, hogy két angol játékos is húsz bajnoki gól fölé jusson egy Premier League-szezonban: Wayne Rooney után a Sunderland csatára, a Birmingham City ellen duplázó Darren Bent is elérte ezt a határt. Fülöp Márton csapata győzött is 3–1-re – az más kérdés, hogy a kegyvesztetté vált magyar kapus megint nem került be a keretbe.

20 PL-GÓL FÖLÖTT KÉT ANGOL CSATÁR EGY SZEZONBAN AZ UTÓBBI 10 ÉVBEN
2009–2010: Wayne Rooney (25), Darren Bent (20)
1999–2000: Kevin Phillips (30), Alan Shearer (23)

Az európai kupaindulásra pályázó együttesek közül győzött a Tottenham és az Everton is: a Spurst Eidur Gudjohnsen és Niko Kranjcar góljai segítették a sikerhez, a liverpooliak Mikel Arteta szabadrúgásával és Steven Pienaar találatával hozták a három pontot. A Bolton keretébe nem nevezték Bogdán Ádámot. David Moyes csapata legutóbbi hét (!) hazai bajnokiját megnyerte, ezzel a Premier League történetében legjobb hazai sorozatát tudja maga mögött.

Majdnem győzelemmel mutatkozott be a Hull City kispadján Iain Dowie, de hiába vezetett az északír menedzser csapata Caleb Folan duplájával Portsmouthban, a csődben (és gyakorlatilag reménytelen helyzetben) levő délangolok a hajrában Jamie O'Hara találatával egyenlítettek, majd a győztes gólt is megszerezték a veterán Nwankwo Kanu révén. A 3–2 valószínűleg nem sokat ér a végelszámolásnál a Pompeynek, a „tigrisek" viszont újabb lépéssel jutottak közelebb a Championshiphez...

Nagyon fontos sikert aratott a Wigan Athletic, amely Rodallega találatával a hármas sípszó előtt gyűrte le a Burnleyt.

AZ ÁLLÁS
  1. Manchester United 30 21 3 6 70–24 +46  66
  2. Chelsea 29 20 4 5 69–27 +42  64
  3. Arsenal 30 20 4 6 71–33 +38  64
  4. Tottenham 30 16 7 7 55–29 +26  55
  5. Liverpool 30 15 6 9 49–30 +19  51
  6. Manchester City 28 13 11 4 53–36 +17  50
  7. Aston Villa 29 13 11 5 41–24 +17  50
  8. Everton 30 12 9 9 48–42 +6  45
  9. Birmingham 30 12 8 10 31–34 –3  44
10. Fulham 29 10 8 11 32–32 0 38
11. Stoke City 30 8 12 10 29–35 –6  36
12. Sunderland 30 8 10 12 40–46 –6  34
13. Blackburn 29 9 7 13 31–48 –17  34
14. Bolton 31 8 8 15 36–56 –20  32
15. Wigan 31 8 7 16 29–59 –30  31
16. Wolverhampton 30 7 7 16 25–49 –24  28
17. West Ham 29 6 9 14 37–49 –12  27
18. Burnley 31 6 6 19 31–64 –33  24
19. Hull City 30 5 9 16 29–64 –35  24
20. Portsmouth 30 6 4 20 28–53 –25  13
* A Portsmouth csapatától 9 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik