Southampton: Nagy Ádám ügyében kérése volt az edzőnek – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.02. 07:39
null
Nagy Ádámot „jegeli” a Southampton menedzsere, pedig a Fradi középpályásának helyzete forró (Fotó: Hegedüs Gábor)
Angol sajtóhírek szerint Claude Puel, a Southampton frissen kinevezett menedzsere azzal a kéréssel fordult a PL-klub vezetőihez, hogy egyelőre „jegeljék” Nagy Ádám szerződtetését.

Az angol sajtó szerint a csapat irányítását az Evertonhoz távozó Ronald Koemantól átvevő francia szakember a nyári erősítések előtt a jelenlegi játékosállománnyal akar megismerkedni, a már meglévő futballistákat felmérni.

Kérdés, hogy a Benfica és a Marseille által is erősen körüludvarolt, de más klubok – így a PL-címvédő Leicester City – érdeklődését is felkeltő Nagy Ádám, valamint klubja, a Ferencváros mit szól a várakoztatáshoz. A héten a portugál és a francia sajtó is szinte „eladta” már a válogatott középpályást, előbbi a Benficához, utóbbi a Marseille-hez.

A Southampton érdeklődéséről pénteken a francia L'Équipe információira hivatkozva számolhattunk be.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik