Premier League: Mourinho trollkodott, Guardiola válaszolt

Vágólapra másolva!
2018.08.20. 13:55
null
José Mourinho és Pep Guardiola a tavaszi, 3–2-es MU-sikert hozó meccs után (Fotó: AFP)
José Mourinho, a Manchester United menedzsere is kifejtette véleményét a Manchester City labdarúgócsapatának elmúlt idénybeli bajnoki menetelését bemutató dokumentumfilmről, sőt újságírói unszolásra Pep Guardiola, a City szakvezetője röviden reagált is a szavaira.

 

A „Mindent vagy semmit” (All or Nothing) című, a napokban a közönség elé tárt nyolcrészes alkotás egyik MU-érzékeny pontja, amikor a narrátor, Ben Kingsley egy City–MU meccset úgy vezet fel: „Guardiola Mourinho ellen, labdabirtoklás itt, védekezés ott, támadófutball itt, a busz leparkolása ott”.

„Szerintem úgy is készíthetsz fantasztikus filmet, hogy nem bántasz meg vele másokat. Nem szükséges tiszteletlennek lenned – fejtette ki álláspontját José Mourinho. – Még nem láttam a filmet, de hallottam róla ezt-azt. Azt gondolom, hogy ha gazdag klub vagy, vásárolhatsz ugyan topjátékosokat, de nem vásárolhatsz hozzá presztízst. Ez az első reakcióm. A második meg az, hogy mivel szerepelek a filmben, akár jogdíjat is követelhetnék. Tudják, egy film nélkülem nem az igazi. A nézettséghez kellek én is…”

A portugál menedzser humorpatronjai ezzel még nem fogytak el. Emlékezetes, az áprilisi City–MU bajnokira a hazaiak speciális pólókat készíttettek, arra az esetre, ha a meccs megnyerésével elhódítják a bajnoki címet is – erre azonban nem került sor, kétgólos hátrányból fordított és 3–2-re nyert a United, a kékeknek két hetet várniuk kellett a „koronázásra”.

„Viszont ha küldenek nekem abból a pólóból, amelyet akkor az öltözőfolyosón láttam rajtuk, amelyikre az volt írva, hogy »A derbi napján tettük meg«, szóval ha abból eljuttatnak nekem egyet, akkor elállok a jogdíjtól” – jelezte alkukészségét a portugál.

A City szurkolóinak csak ennyi örömük volt az áprilisi meccsen… (Fotó: AFP)
A City szurkolóinak csak ennyi örömük volt az áprilisi meccsen… (Fotó: AFP)

 

Az újságírók Pep Guardiola véleményére is kíváncsiak voltak, a City menedzsere a Huddersfield elleni vasárnapi bajnoki győzelem (6–1) után a következőket mondta:

„Igaza van, pénzért valóban nem vehetsz presztízst, ebben egyetértek Joséval. Számunkra nagyszerű élmény volt a kamerák előtt letudott előző szezon, önmagunkat adtuk, abban viszont nem értek egyet Joséval, hogy tiszteletlenséget követtünk volna el. Ilyesmi nem állt szándékunkban, egyszerűen csak meg akartuk örökíteni, mi történik velünk. Próbálunk egyre jobbak lenni, újabb és újabb trófeákat nyerni, ahogyan a többi nagy klub a világon. A dokumentumfilm magunknak készült és elsősorban a szurkolóinknak, hogy lássák, miként zajlik az élet az öltözőben. Josénak ez a véleménye. Vannak, akiknek tetszik (a film), és vannak, akiknek nem, ez már csak így megy” – fogalmazott Guardiola, és ezzel a maga részéről lezártnak nyilvánította a témát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik