Premier League: manchesteri versenyfutás James Milnerért

Vágólapra másolva!
2010.04.20. 12:31
Korábban a Manchester United jelezte érdeklődését, legújabban pedig a Manchester City tette egyértelművé: a nyáron szeretné szerződtetni James Milnert, az Aston Villa labdarúgócsapatának remek idényt futó középpályását.

A Guardian úgy véli, a Manchester City kész 24 millió fontot fizetni a 24 esztendős középpályásért, sőt a heti 90 ezer fontosra becsült fizetési igénye sem okozhat gondot, ám az üzlet megkötését nagyban befolyásolja, hogy a csapatnak sikerül-e Bajnokok Ligája-indulást érő helyen végeznie a Premier League-ben (a jelenlegi 5. hely erre nem jogosítaná fel).

Sok függ attól is, hogy Martin O'Neill marad-e a Villa menedzsere. Ez esetben elképzelhető: az edzőjét rendkívül nagyra tartó Milner arra törekszik majd, hogy kitöltse további két évig érvényes szerződését a birminghamieknél.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik