Mata duplája és Gerrard kiállítása mattolta a Liverpoolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.22. 14:27
null
Juan Mata góljával szerzett vezetést a United az első félidőben (Fotó: Reuters)
A Premier League 30. fordulójában a Manchester United idegenben megverte a Liverpoolt, és egy pontra megközelítette az Arsenalt. A Liverpool 13 veretlen bajnoki meccs után kapott ki.

A meccset sokan úgy vezették fel, hogy a tétje a Bajnokok Ligája-szereplést érő helyek valamelyikének az elfoglalása. Addig azonban még elég sok van hátra a bajnokságból, így kevéssé valószínű, hogy egy meccs döntsön ilyesmiről.

A Manchester kezdett jobban. Letámadta a hazaiakat Van Gaal csapata, és olykor egy egész perc is eltelt, mire piros mezes liverpooli játékos is labdához jutott. Szemre is tetszetősen adogattak Mata és Herrera irányításával a manchesteriek.

A nagy nyomás gyorsan góllá érett. A 15. percben Herrera indította kiváló ütemben a leshatáron helyezkedő Matát, aki a jobb oldalon betört a tizenhatoson belülre, és a kifutó Mignolet mellett jobbal a jobb alsóba lőtt. 0–1

Harmincöt perc kellett a Liverpoolnak, hogy egyáltalán helyzetbe tudjon kerülni. Akkor aztán majdnem sikerült is egyenlíteni, de Lallana tiszta helyzetből mellé lőtt.

A félidő hátralévő részében unalmas mezőnyjátékot láthatott a közönség, a vendégek biztosan tartották az előnyüket, a hazaiak pedig hatástalanok voltak.

A második félidőben változtatásra volt szükség a hazaiaknál, ezért jött az örökös capatkapitány, Steven Gerrard, hogy egy percnél is kevesebbet töltsön a pályán. Történt ugyanis, hogy Herrera és Gerrard ütközött, Herrera feldobta magát, az ideges liverpooli csapatkapitány pedig dühében rátaposott a manchesteri lábára. Piros és kiállítás. Úgy kellett ez a hazaiaknak, mint üveges tótnak a hanyattesés.

Tíz emberrel lelkesen kezdett támadni a Liverpool, kicsit amolyan minden mindegy-alapon. Már-már úgy tűnt, hogy az MU nem tud mit kezdeni ezzel, amikor Juan Mata kivételes mozdulatával növelte az előnyét a vendégcsapat.

Az 59. percben Mata játszott a tizenhatos előtt tanyázó Di María elé. A sérüléséből felépült argentin kiváló ütemben emelte vissza a spanyol elé, aki 9 méterre a kaputól akrobatikus, ollózó mozdulattal küldte Mignolet kapujának jobb alsó sarkába a labdát. Szenzációs megmozdulás volt! 0–2

Úgy tűnt, padlóra kerül a Liverpool, de nem adták fel a hazaiak, és az erőfeszítéseiket siker koronázta. A 69. percben Coutinho adott szép labdát a bal oldalon futó Sturridge elé, aki az ötös jobb sarkáról kapásból a rövid sarokba zúdította a Liverpool szépítő gólját. De Gea lemaradt. 1–2

A kapott gól után nem tudott felpörögni a Manchester, rendkívüli elszántsággal tört előre a hazai csapat. Csakhogy nagyon rosszak voltak a passzok, különösebb összjáték nem tudott kialakulni.

A Manchester végül lehozta a maradék perceket, és még az is belefért, hogy a 94. percben Rooney büntetőjét Mignolet kivédje. A vendégek ezzel egy pontra megközelítették az Arsenalt, a Liverpool maradt az ötödik helyen, de nyakán a Southampton.



ANGLIA, PREMIER LEAGUE
30. FORDULÓ

Liverpool–Manchester United 1–2 (Sturridge 69., ill. Mata 15., 59.)

KÉSŐBB
17.00: Hull City–Chelsea (Tv: DIGI Sport2)
17.00:
Queens Park Rangers–Everton
AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 28 19 7 2 58–23 +35 64
2. Manchester City 30 18 7 5 62–28 +34 61
3. Arsenal 30 18 6 6 58–31 +27 60
4. Manchester United 30 17 8 5 52–27 +25 59
5. Liverpool 30 16 6 8 44–32 +12 54
6. Southampton 30 16 5 9 42–21 +21 53
7. Tottenham 30 16 5 9 50–45 +5 53
8. Swansea 30 12 7 11 34–38 –4 43
9. West Ham United
30 11 9 10 40–37 +3 42
10. Stoke City 30 12 6 12 34–37 –3 42
11. Crystal Palace 30 9 9 12 36–41 –5 36
12. Newcastle 30 9 8 13 33–48 –15 35
13. West Bromwich Albion 30 8 9 13 27–39 –12 33
14. Everton 29 7 10 12 36–41 –5 31
15. Hull City 29 6 10 13 26–37 –11 28
16. Aston Villa 30 7 7 16 19–39 –20 28
17. Sunderland 30 4 14 12 23–44 –21 26
18. Burnley 30 5 10 15 26–49 –23 25
19. Queens Park Rangers 29 6 4 19 30–52 –22 22
20. Leicester City 29 4 7 18 27–48 –21 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik