PL: Wenger nagy Arsenal-szurkolóként visszatérne a lelátóra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.07. 10:42
null
Egy egész Emirates Wengert ünnepelte (Fotó: AFP)
Az Arsenal menedzsereként – bemutatkozása után 7876 nappal – vasárnap irányította utoljára hazai pályán az Arsenal labdarúgócsapatát Arsene Wenger: a Burnley elleni 5-0-s mérkőzés volt pályafutása 826. Premier League-összecsapása és 475. győzelme.

A klub és a szurkolók kitettek magukért, az Emirates oldalát egy hatalmas „Merci Arsene” molinó díszítette, a 60 ezer néző mindegyike ugyanezzel a felirattal ellátott piros mezben ült a lelátón és percekig éltette a francia menedzsert.




„Mielőtt bármit is mondanék, szeretnék minden jót kívánni edzőtársamnak,Alex Fergusonnak. Kívánom, hogy gyorsan felépüljön” – kezdte a mérkőzést követő ünnepségen Wenger, aki megkapta azt a kupát, amelyet az Arsenal a 2003–04-es veretlenül megnyert bajnoki szezonban kapott.

„Azt kell mondanom, hozzátok hasonlóan én is nagy Arsenal-szurkoló vagyok. Ez egyfajta életmód, amely a gyönyörű játékról és az értékek ápolásáról szól. Hiányozni fog az Emirates, köszönöm, hogy az életemnek ilyen fontos része lehetett” – nyilatkozta.

Egyenpólós szurkolók ünnepelték a távozó menedzsert (Fotó: AFP)
Egyenpólós szurkolók ünnepelték a távozó menedzsert (Fotó: AFP)

Úgy fogalmazott, egy edzőnek a munkája során meg kell tanulnia kikapcsolnia saját magát. „Húsz éve folyamatosan azt mondtam, hogy meg kell feledkeznem önmagamról, és csak a megoldandó problémákkal szabad törődnöm. Most meg kell tanulnom azt, hogy visszakapcsoljam magam a normál állapotba.”

Wenger elismerte, hogy ez nagyon szomorú nap a számára. „A stadion minden egyes szegletében dolgoztam, ez az életem részéve vált. Nem sokan mondhatják el, hogy 22 évet kapnak ugyanannál a klubnál. Szerencsés voltam, minden egyes itt töltött pillanatra emlékezni fogok” – mondta.

Merci Arsene! (Fotó: AFP)
Merci Arsene! (Fotó: AFP)

Elárulta azt is, hogy szeretne visszatérni szurkolóként az északi lelátóra (North Bank), majd mosolyogva hozzátette, pozitívum lesz számára, hogy ő is kiabálhat majd az új edzőnek.

Hogy ki lehet az utódja, azzal kapcsolatban nem akart spekulációba bocsátkozni. „Azt hiszem, jobb, ha nem beszélek nyilvánosan a következő menedzserről. A klubra sem szeretnék nyomást gyakorolni, edzőkollégát sem hoznék zavarba, már semmi közöm ehhez.”

Nyakkendőt kért... és kapott (Fotó: AFP)
Nyakkendőt kért... és kapott (Fotó: AFP)

A búcsú egyik legszebb jeleneteként Wenger észrevette, hogy egy ifjú rajongó egy olyan táblát emel a magasba, amelyen a nyakkendőjét szeretné elkérni. A menedzser átlépett a reklámtáblákon, és megajándékozta a kisfiút.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik