PL: Wayne Rooney a hétvégi bajnokit is kihagyhatja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.05. 14:23
A hétvégi, Sunderland elleni bajnokin is erősen kérdéses Wayne Rooneynak, a Manchester United kapitányának a játéka.

A támadó két hónapja küszködik bokaproblémákkal, s José Mourinho szerdán még nem tudta megmondani, hogy a sereghajtó elleni meccsen bevethető lesz-e. Mint mondta, játékosának mindkét bokája fáj, ami nehezíti a felépülést, s kétli, hogy egy-két nap alatt rendbe jönne.

A 31 éves futballista csak egyike az MU sérültjeinek. Chris Smalling és Phil Jones a válogatott meccsek miatt beiktatott szünet óta nem bevethető, s Juan Matára sem számíthat az együttes, mivel a spanyol játékost nemrég műtötték ágyéksérüléssel.

Az MU kedden az utolsó percekben tudta 1–1-es döntetlenre menteni az Everton elleni Premier League meccsét, melyen Rooney nem lehetett a pályán volt csapata ellen. Az MU jelenleg a tabella ötödik helyén áll, a – már Bajnokok Ligája-szereplést érő negyedik helyet elfoglaló – Manchester Citytől négy ponttal lemaradva.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik