PL: Valencia góllal tért vissza, az MU nagyon simán nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.15. 22:51
null
Pogba két gólpasszt adott a meccsen (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 23. fordulójának záró mérkőzésén a Manchester United otthon 3–0-ra legyőzte a Stoke Cityt.

A döntetlenek sorozatát maga mögött hagyó, 2. helyen álló Manchester United három, kapott gól nélküli meccsel, míg a 18. helyen álló Stoke City három vereséggel „hangolt” a hétfői meccsre.

Az „országos egyesnek” tűnő meccsen igazából csak a 9. percig reménykedhettek a vendégek, akkor Pogba passza után a sérülését követően visszatérő Valencia csalta befelé a távolságot, majd a jobb felső sarokba tekert (1–0).

A 38. percben a francia középpályás már két gólpassznál járt – és ehhez sem volt igazából sok köze: lekészítése után ezúttal Martial helyezett a bal felsőbe (2–0).

Egyórányi játékhoz közeledve lendültek bele igazán a hazaiak, Martial, Mata és Lukaku sorra gyártotta – és hagyta ki – a ziccereket, a spanyol pedig hiába talált egyszer a kapuba is, azt már lesről tette.

A 72. percben aztán megszületett a harmadik hazai találat, Lukaku „centermunkája” eredményezte a 3–0-s végeredményt.

A Stoke lett az első csapat az öt topligában, amely a szezonban „elérte” az 50 kapott gólt.

ÖSSZEFOGLALÓ

ANGOL PREMIER LEAGUE
23. FORDULÓ
Manchester United–Stoke City 3–0
(Valencia 9., Martial 38., Lukaku 72.)
AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 23 20 2 1 67–17 +50 62
2. Manchester United 23 15 5 3 48–16 +32 50
3. Liverpool 23 13 8 2 54–28 +26 47
4. Chelsea 23 14 5 4 41–16 +25 47
5. Tottenham 23 13 5 5 46–21 +25 44
6. Arsenal 23 11 6 6 41–30 +11 39
7. Burnley 23 9 7 7 19–20 –1 34
8. Leicester City 23 8 7 8 34–32 +2 31
9. Everton 23 7 6 10 25–38 –13 27
10. Watford 23 7 5 11 33–42 –9 26
11. West Ham 23 6 7 10 29–41 –12 25
12. Crystal Palace 23 6 7 10 21–33 –12 25
13. Bournemouth 23 6 6 11 24–35 –11 24
14. Huddersfield Town 23 6 6 11 19–39 –20 24
15. Newcastle 23 6 5 12 21–31 –10 23
16. Brighton & Hove Albion 23 5 8 10 17–29 –12 23
17. Southampton 23 4 9 10 23–34 –11 21
18. Stoke City 23 5 5 13 23–50 –27 20
19. West Bromwich Albion 23 3 10 10 18–30 –12 19
20. Swansea 23 4 5 14 14–35 –21 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik