PL: újabb játékosért vívhat meg a Liverpool és a Man. City

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.15. 13:39
Az angol sajtó szerint a Fulham reménysége, Patrick Roberts lehet a következő, aki miatt nézeteltérésbe keveredik egymással a Liverpool és a Manchester City.

A Sun szerint a Liverpool is szemet vetett a 18 éves Patrick Robertsre, akinek megszerzése érdekében a City már tett egy sikertelen, ötmillió fontos ajánlatot. A londoni csapat jelezte: tízmillió alatt nem adja tehetségét.

Az angol utánpótlás-válogatott Roberts – aki 2014 tavaszán éppen a City ellen debütált a Premier League-ben – a Fulhamtől öt esztendőre szóló, heti ötezer dolláros fizetést kínáló szerződéstervezetet kapott.

Mint ismert, kedden került pont a Raheem Sterling-ügy végére: a Liverpool előszezoni túráját a váltás érdekében bojkottáló angol válogatott játékos 49 millió fontért a Cityé lett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik