PL: Pulis-átok sújtja a Liverpoolt; dráma a tabella végén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.25. 17:57
null
Pulis-átok sújtja a Liverpoolt (Fotó: Reuters)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 34. fordulójában a Liverpool képtelen volt legyőzni a West Bromwich Albiont, míg a kiesési „rangadón" csupán egyetlen gól esett, mégis többször felpattantak a helyükről a drukkerek.

A Liverpool hátránya a West Bromwich Albion elleni találkozó előtt már hét pont volt a Manchester City mögött, és mivel Brendan Rodgers állítása szerint a cél az utolsó Bajnokok Ligája-indulást érő hely megszerzése, ezt a meccset hozniuk kellett a vendégeknek.

A felemás formát mutató, az FA-kupától az elődöntőben búcsúzó „vörösökön” a statisztika nem segített, Tony Pulis, a WBA mestere ugyanis sosem veszített bajnokit a Pool ellen karrierje során.

„Kötelező” siker ide vagy oda, a liverpooliak nem erőltették meg magukat az első 45 percben, és, bár többet birtokolták a labdát, nem mondhatni, hogy a játékuk veszélyesebb volt a hazaiakénál.

A fordulás után eggyel nagyobb sebességfokozatba kapcsoltak a vendégek, a nemrég szerződést hosszabbító Jordan Henderson révén lehetőségük is akadt, a háló azonban nem zörgött a folytatásban sem – a legközelebb a gólszerzéshez Jordon Ibe járt, de ő is csak a lécet találta el.

Továbbra is él tehát a Pulis-átok, a WBA menedzsere képtelen veszíteni a Pool ellen.

A Liverpool legendája, Steven Gerrard ötszázadik mérkőzését játszotta a „vörösök” mezében. Ő mindössze a tizenkettedik futballista az angol élvonal történetében, aki elérte az ötszázadik meccset ugyanannak a klubnak a mezében. A Premier League történetében csak Jamie Carragher (508 mérkőzés, Liverpool) és Ryan Giggs (632, Manchester United) törte át Gerrard előtt az ötszázas álomhatárt „egyklubos” játékosként.

Még fél óra sem telt el a QPR–West Ham találkozóból, máris bosszankodhattak a hazaiak, Charlie Austin ugyanis újra hibázott, a 2014–2015-ös idényben a második büntetőjét is kihagyta elsőként a teljes PL-mezőnyből. A kaput ezt követően sem tudták bevenni a felek, maradt a 0–0.

A kiesőjelöltek csatája nem kevés izgalmat tartogatott (Fotó: Reuters)
A kiesőjelöltek csatája nem kevés izgalmat tartogatott (Fotó: Reuters)

Látványos futballra nem, vérre menő csatára azonban számíthattak a Burnley–Leicester City találkozóra kilátogató lelkes drukkerek. A hazaiak a tabella utolsó helyén szerénykedtek a forduló előtt 26 ponttal, míg a „rókák” két ponttal és két hellyel előrébb, a 18. pozícióból várhatták a kiesési „rangadót”.

A helyzetek kihasználásával a Loftus Roadon is hadilábon álltak a felek, és – csakúgy, mint a londoni derbin – itt is egy kihagyott tizenegyes miatt szomorkodhattak a hazaiak.

Ha ez nem lett volna elég, jött az újabb csapás, előnybe került a Leicester, méghozzá egy érdekes góllal. Michael Duff továbbította becsúszva a labdát a saját kapujába, a találatot mégis Jamie Vardy jegyezte, a játékvezető ugyanis úgy látta, belekapott térddel a labdába. Ezzel a találkozót megnyerte a Leicester, értékes három pontot begyűjtvén.

Az előny sem segített a Newcastle-ön, a „szarkák” remekül kezdtek, és a Swansea ellen hamar előnyhöz is jutottak, ám a fordulás után az asszisztok számában Cesc Fabregashoz közelítő Gylfi Sigurdsson vezetésével a vendégek megfordították a találkozót. A fekete-fehérek zsinórban hetedik vereségüket szenvedték el a ligában, legutóbb 1977-ben volt ilyen rossz sorozatuk.

A hat mérkőzés óta nyeretlen Hull City hatalmas lépést tett a bennmaradás felé, a „tigrisek” ugyanis Dame N’Doye duplájával 2–0-ra legyőzték a Crystal Palace-t, míg a Stoke City végig szoros találkozón ikszelt a Sunderlanddel, amelyben Connor Wickham már az első percben betalált.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
34. FORDULÓ
Burnley–Leicester City 0–1 (Vardy 60.)
Crystal Palace–Hull City 0–2 (N'Doye 51., 94.)
Newcastle United–Swansea City 2–3 (Pérez 20., S. de Jong 87., ill. Oliveira 45+2., Sigurdsson 49., Cork 71.)
Queens Park Rangers–West Ham United 0–0
Stoke City–Sunderland 1–1 (Adam 27., ill. Wickham 1.)
West Bromwich–Liverpool 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 32 23 7 2 65–26 +39 76
2. Arsenal 32 20 6 6 63–32 +31 66
3. Manchester United 33 19 8 6 59–31 +28 65
4. Manchester City 33 19 7 7 67–34 +33 64
5. Liverpool 33 17 7 9 47–36 +11 58
6. Tottenham 34 17 7 10 55–49 +6 58
7. Southampton 34 17 6 11 47–26 +21 57
8. Swansea 34 14 8 12 41–44 –3 50
9. Stoke City 34 13 8 13 39–42 –3 47
10. West Ham 34 11 11 12 42–42 0 44
11. Crystal Palace 34 11 9 14 42–47 –5 42
12. Everton 33 10 11 12 41–43 –2 41
13. West Bromwich Albion 34 9 10 15 32–46 –14 37
14. Newcastle 34 9 8 17 36–57 –21 35
15. Aston Villa 33 8 8 17 24–45 –21 32
16. Hull City 33 7 10 16 31–45 –14 31
17. Leicester City 33 8 7 18 35–51 –16 31
18. Sunderland 33 5 15 13 26–49 –23 30
19. Queens Park Rangers 34 7 6 21 38–59 –21 27
20. Burnley 34 5 11 18 26–52 –26 26
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik