PL: Pochettino szerint a világ legjobb stadionja jelenleg a Tottenhamé

Vágólapra másolva!
2019.04.04. 13:03
Mauricio Pochettino, az angol labdarúgó-bajnokságban harmadik és Bajnokok Ligája-negyeddöntős Tottenham Hotspur vezetőedzője szerint a londoni klub szerda este felavatott stadionja a világ legjobb arénája.

A 47 éves argentin szakember a Crystal Palace ellen aratott 2–0-s bajnoki győzelemmel zárult stadionavató mérkőzés után azt mondta, a szerdai volt élete egyik legemlékezetesebb napja. Hozzátette, neki és csapatának az lesz a legfőbb feladata, hogy felnőjön a létesítmény szintjére. a Crystal Palace ellen aratott 2–0-s bajnoki győzelemmel zárult stadionavató mérkőzés után azt mondta, a szerdai volt élete egyik legemlékezetesebb napja. Hozzátette, neki és csapatának az lesz a legfőbb feladata, hogy felnőjön a létesítmény szintjére.

A több mint 62 ezer férőhelyes arénát nagyjából egymilliárd fontból (374 milliárd forint) építették fel, és ez lett London legnagyobb klubstadionja. Az egyesület tájékoztatása szerint megtalálható benne a világ leghosszabb, 65 méteres bárpulttal rendelkező vendéglátó egysége, a Goal Line Bar (Gólvonal Bár), a gyep pedig bevonható, s alatta amerikaifutball-meccsek (NFL) lebonyolítására kialakított játéktér található. A Tottenhammel legutóbb, még 1961-ben angol bajnok edző, Bill Nicholson saját emlékfalat kapott az arénában.

„A létesítmény tekintetében világbajnokok vagyunk, úgy gondolom, hogy a miénk a világ legjobb arénája” – jelentette ki Pochettino, majd hozzátette: – A csapat a BL-ben játszik, és elkészült a stadionunk, úgyhogy erre a szintre kell eljutnunk a pályán is.”

A Tottenham hat fordulóval a Premier League mostani idényének vége előtt 64 ponttal harmadik, mögötte az ősi rivális Arsenal, valamint a Chelsea is 63 pontos, a hatodik Manchester Unitednek pedig 61 pontja van. Az Arsenal egy mérkőzéssel kevesebbet játszott az ellenfeleknél. Az angol bajnokságból az első négy helyezett jut egyenes ágon a csoportkörbe a BL következő kiírásában.

„El kell hinnünk, hogy ez egy új fejezet kezdete és a Tottenham versenyben lehet a nagy trófeákért. Úgy kell viselkednünk mint a világ egyik legnagyobb klubja, és azt gondolom, hogy ez hatalmas feladat” – mondta Pochettino.

Kiemelte, hogy a szerda este az együttes minden tagja és a játékosok számára is „érzelmekben dús” volt, az új stadionról pedig még azt mondta, hogy „a jövőben ez fontos helyszín lesz mindannyiunk számára”.

„Ma este megérintett minket a dicsőség, és most már arra kell figyelnünk, hogy a trófeák megnyerésével váljunk dicsőségessé. Az új fejezet elkezdődött” – jelentette ki az argentin vezetőedző.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik