PL: parádés kontra, az Everton a Leicestertől is kikapott – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.29. 19:12
A Leicester City hazai pályán 2–0-ra legyőzte az Evertont, míg az újonc Brighton 1–1-es döntetlenre végzett a Southamptonnal az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 10. fordulójának vasárnapi játéknapján.

A Leicester City első gólját Jamie Vardy szerezte Rijad Mahrez tökéletes centerezése után, a fő érdem azonban Demarai Grayé, aki az Everton szögletét követően egy fantasztikus szólóval megteremtette mindennek a lehetőségét. A második találatot pedig már maga Gray jegyezte, igaz, a gólhoz az is kellett, hogy Jonjoe Kenny rúgjon egy „hatalmas nyolcast” a labdába.

Az Everton tehát elveszítette a Ronald Koeman menesztése utáni első bajnoki mérkőzését, így tíz forduló után kieső helyen áll a Premier League-ben. A Leicester viszont az elmúlt négy meccsén nyolc pontot szerzett, és már a tizenegyedik.

LEICESTER CITY–EVERTON 2–0

A Brighton hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Southamptonnal. Az újonc az első körben saját közönsége előtt 2–0-ra kikapott a Manchester Citytől, azóta azonban a West Bromwich (3–1), a Newcastle (1–0), az Everton (1–1) és a Southampton ellen összesen nyolc pontot szerzett házigazdaként.

A „szentek” három meccs óta veretlenek, és jelenleg a kilencedik helyen állnak.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ
Leicester City–Everton 2–0 (Vardy 18., D. Gray 29.)
Brighton & Hove Albion–Southampton 1–1 (G. Murray 52., ill. S. Davis 7.)

Szombati eredmények
Manchester United–Tottenham Hotspur 1–0 (Martial 81.)
Arsenal–Swansea City 2–1 (Kolasinac 51., Ramsey 58., ill. Clucas 22.)
Crystal Palace–West Ham United 22 (Milivojevics 50. – 11-esből, Zaha 97. ill. J. Hernández 31., A. Ayew 43.)
Liverpool–Huddersfield Town
3–0 (Sturridge 50., Firmino 58., Wijnaldum 75.)
Watford–Stoke City 0–1 (D. Fletcher 16.)
West Bromwich Albion–Manchester City
2–3 (J. Rodriguez 13., M. Phillips 92., ill. Leroy Sané 10., Fernandinho 15., Sterling 64.)
AFC Bournemouth–Chelsea 0–1
(E. Hazard 51.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 10 9 1 35–6 +29 28
2. Manchester United 10 7 2 1 23–4 +19 23
3. Tottenham 10 6 2 2 19–7 +12 20
4. Chelsea 10 6 1 3 18–10 +8 19
5. Arsenal 10 6 1 3 19–13 +6 19
6. Liverpool 10 4 4 2 17–16 +1 16
7. Watford 10 4 3 3 15–18 –3 15
8. Newcastle 9 4 2 3 10–8 +2 14
9. Southampton 10 3 4 3 9–10 –1 13
10. Burnley 9 3 4 2 8–9 –1 13
11. Leicester City 10 3 3 4 14–14 0 12
12. Brighton & Hove Albion 10 3 3 4 10–11 –1 12
13. Huddersfield Town 10 3 3 4 7–13 –6 12
14. Stoke City 10 3 2 5 11–20 –9 11
15. West Bromwich Albion 10 2 4 4 9–13 –4 10
16. West Ham 10 2 3 5 10–19 –9 9
17. Swansea 10 2 2 6 7–12 –5 8
18. Everton 10 2 2 6 7–20 –13 8
19. Bournemouth 10 2 1 7 6–14 –8 7
20. Crystal Palace 10 1 1 8 4–21 –17 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik