PL: Nem vagyunk olyan rosszak, mint az emberek mondják – Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.08. 10:01
null
Ezúttal Pep Guardiola gratulált José Mourinhónak (Fotó: AFP)
Hiába vezetett már két góllal a szünetben a Manchester City az MU elleni városi rangadón, José Mourinho együttese a második félidőben fordítani tudott, így elodázta a bajnokavatást. Lássuk, hogyan értékelték a rangadót a menedzserek!

 

„Minden tőlünk telhetőt megtettünk – mondta Pep Guardiola, a Manchester City menedzsere a rangadó után. – Az első félidőben majdnem vége volt a mérkőzésnek, elég lehetőséget kialakítottunk, jó helyzetbe kerültünk. Kicsit szomorúak vagyunk, főleg a szurkolóink miatt, jó lett volna megfelelő hangulatban készülni a keddi BL-visszavágóra.”

MEGBOCSÁTHATATLAN

Vincent Kompany, a Manchester City középhátvédje:
„A rajongók számára ez megbocsáthatatlan teljesítmény. Kétgólos előny elherdálása a városi rivális ellen a legnagyobb bűn, ami létezhet. Kétezer-nyolc óta élek Manchesterben, és tudom, hogy híveinknek ez a legfontosabb nap az évben. Sajnálom, hogy csalódást okoztunk, szerettünk volna már most bajnoki címet ünnepelni a drukkereinkkel.”

„Az MU visszatalált a saját játékához, abban a szellemben futballozott, amely mindig is jellemezte a csapatot. Mi mindent megtettünk, hogy megnyerjük a meccset, nem hinném, hogy a játékosok kevésbé koncentráltak volna. A mi játékunk a helyzetek kialakítására és a támadásvezetésre épül, ezért megyünk előre folyamatosan. Az első játékrészben a játék rendben volt, jöttek a gólok is, utána viszont a rögzített játékhelyzeteknél nem figyeltünk eléggé, de ilyen a futball. Nem panaszkodhatok a játékosok hozzáállása miatt.”

A spanyol szakember több kulcsjátékosát – többek között Kevin De Bruynét, Kyle Walkert és Sergio Agüerót – is csupán a kispadra nevezte a Liverpool elleni BL-visszavágóra gondolva, ám elmondása szerint nem ez okozta együttese vesztét.

„Az összeállítástól függetlenül jól futballoztunk az első félidőben, és időnként a másodikban is. Meg kell érteni, hogy sokszor a történtek függvényében változik a helyzet, ami természetesen befolyásolja a végeredményt is. Meglátjuk, lesz-e pszichológiai utóhatása a mai összecsapásnak. Most előre kell néznünk, összekapni magunkat, és ismét megpróbálni.”

José Mourinho szerint a szombati sikerrel nagy lépést tettek a második hely megszerzése felé, a City bajnoki címének jogosságát pedig nem vonja kétségbe.

„Természetes, hogy be akarták biztosítani a bajnoki címet, de ne legyenek illúzióink, ez meg fog történni, csak nem ma került rá sor – kezdte a portugál. – Ők szerezték a legtöbb pontot, esélyt sem adtak nekünk, többieknek. Remélem, hogy legyőzik a Tottenhamet, ami sokat jelentene nekünk a második helyért zajló versenyfutásban, és akkor alkalmam lenne gratulálni a bajnoki címhez.”

„Nem vagyunk olyan rosszak, mint az emberek mondják rólunk. Próbáljuk bizonyítani, hogy mi vagyunk az ország második legjobb csapata. A szünetben több példát is felhoztam, amikor a vesztésre álló gárda 0–2-ről fel tudott állni. Végül feljavultunk, és egy számunkra nagyon fontos eredményt értünk el.”

Mourinho kitért a rengeteg kritikát kapó Paul Pogbára is, aki a duplájával fontos szerepet játszott a vendégek győzelmében.

„Soha nem kértem tőle, hogy legyen még jobb, elégedett voltam eddig is a teljesítményével. Ha igaz, amit mondanak, hogy Mino Raiola beajánlotta őt néhány klubnak, most Pogba ára bizonyára feljebb szökött.”

„A középpályásaimtól nem kérhettem többet a szünetben, addig is nagyszerűen játszottak, inkább a középhátvédek labdamegjátszását és a szélsők aktivitását szerettem volna feljavítani, ami végül meg is történt a második félidőben.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
33. FORDULÓ
Manchester City–Manchester United 2–3 (Kompany 25., Gündogan 31., ill. Pogba 53., 55., Smalling 69.)
AFC Bournemouth–Crystal Palace 2–2 (Moussett 65., J. King 89., ill. Milivojevics 47., Zaha 75.)
Brighton & Hove Albion–Huddersfield Town 1–1 (Lössl 29. – öngól, ill. Mounié 33.)
Leicester City–Newcastle United 1–2 (Vardy 84., ill. Shelvey 18., A. Pérez 75.)
Stoke City–Tottenham Hotspur 1–2 (M. Diouf 57., ill. Eriksen 52., Kane 63.)
Watford–Burnley 1–2 (Pereyra 61., ill. Vokes 71., Cork 73.)
West Bromwich Albion–Swansea City 1–1 (Jay Rodriguez 54., ill Abraham 75.)
Everton–Liverpool 0–0
Vasárnap

15.15: Arsenal–Southampton (Tv: Spíler Tv)
17.30: Chelsea–West Ham United (Tv: Spíler Tv)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 32 27 3 2 90–24 +66 84
2. Manchester United 32 22 5 5 63–25 +38 71
3. Liverpool 33 19 10 4 75–35 +40 67
4. Tottenham 32 20 7 5 64–27 +37 67
5. Chelsea 31 17 5 9 53–30 +23 56
6. Arsenal 31 15 6 10 58–41 +17 51
7. Burnley 32 13 10 9 31–28 +3 49
8. Leicester City 32 11 10 11 48–45 +3 43
9. Everton 33 11 8 14 38–53 –15 41
10. Newcastle 32 10 8 14 33–41 –8 38
11. Bournemouth 33 9 11 13 41–53 –12 38
12. Watford 33 10 7 16 42–59 –17 37
13. Brighton & Hove Albion 32 8 11 13 29–43 –14 35
14. West Ham 31 8 9 14 39–57 –18 33
15. Swansea 32 8 8 16 26–45 –19 32
16. Huddersfield Town 33 8 8 17 26–54 –28 32
17. Crystal Palace 33 7 10 16 33–52 –19 31
18. Southampton 31 5 13 13 29–47 –18 28
19. Stoke City 33 6 9 18 30–63 –33 27
20. West Bromwich Albion 33 3 12 18 26–52 –26 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik