PL: nem tört meg az Arsenal „félidei átka”, de így is nyert

Vágólapra másolva!
2018.11.25. 16:22
null
Az Arsenal 2–1-re legyőzte a Bournemoutht (Fotó: AFP)
Az Arsenal 2–1-re legyőzte a Bournemouth csapatát az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 13. fordulójában.

Az összecsapás első góljára kereken 30 percet kellett várni, ekkor egy labdavesztés után Henrih Mhitarjan kapott labdát a tizenhatos bal szélénél, s egyből középre passzolt – noha az átadás pontatlan volt, Jefferson Lerma, a Bournemouth középpályása rendkívül rossz ütemben érkezett, fel akart menteni, ám szerencsétlenül ért a labdába, amelyet így 12 méterről a saját kapujába bombázott (0–1).


A Bournemouth a 2015–2016-os idény kezdete óta összesen hét öngólt szerzett, ami a Premier League-ben a második legtöbb azóta.

Az első félidő hosszabbításában aztán meglepetésre jött az egyenlítés, a hazaiak meglódultak, Callum Wilson tette laposan középre a labdát David Brooksnak, aki egyből átpasszolt Joshua Kingnek a másik szélre, a norvég pedig kíméletlenül kihasználta a lehetőséget, és tizenegy méterről mesteri pontossággal a jobb felső sarokba tekert (1–1).



Félelmetes statisztika: az Arsenal a jelenlegi évadban még egyetlen alkalommal sem zárta úgy az első játékrészt, hogy vezetett volna!

Az „ágyúsok” a második félidőben kapujához szorították a Bournemoutht, aminek meg is lett az eredménye. A 67. percben megvillant Pierre-Emerick Aubameyang, a gaboni csatár egy gyors támadás végén Sead Kolasinactól kapott zseniális passzt, Aubameyang pedig közelről, becsúszva a kapuba belsőzött (1–2).


A folytatásban akadt egy-egy hazai helyzet – a 89. percben például Bernd Leno volt éber egy hazai lehetőségnél – ám betalálni már nem sikerült, az eredmény nem változott: az Arsenal 2–1-re legyőzte a Bournemouth csapatát, és az ötödik helyen áll a tabellán.

ANGOL PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ
Wolverhampton Wanderers–Huddersfield Town 0–
2 (Mooy 6., 74.)
AFC Bournemouth–Arsenal 12
(J. King. 45+1., ill. Lerma 30. – öngól, Aubameyang 67.)
Tottenham Hotspur–Chelsea 3–1 (Alli 8., Kane 16., Szon Hung Min 54., ill. Giroud 85.)
Brighton & Hove Albion–Leicester City 1–1 (G. Murray 15., ill. Vardy 79.)
Everton–Cardiff City 1–0 (G. Sigurdsson 59.)
Fulham–Southampton 32 (Mitrovics 33., 64., Schürrle 44., ill. Armstrong 18., 53.)
Manchester United–Crystal Palace 0–0
Watford–Liverpool 0–3 (Szalah 67., Alexander-Arnold 76., Firmino 89.)
West Ham United–Manchester City 0–4 (D. Silva 11., Sterling 19., Sané 34., 93.)

HÉTFŐN
21.00: Burnley–Newcastle United (Tv: Spíler1)


A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Manchester City 13 11 2 40–5 +35 35
2. Liverpool 13 10 3 26–5 +21 33
3. Tottenham 13 10 3 23–11 +12 30
4. Chelsea 13 8 4 1 28–11 +17 28
5. Arsenal 13 8 3 2 28–16 +12 27
6. Everton 13 6 4 3 20–15 +5 22
7. Manchester United 13 6 3 4 20–21 –1 21
8. Bournemouth 13 6 2 5 22–18 +4 20
9. Watford 13 6 2 5 17–17 0 20
10. Leicester City 13 5 3 5 18–17 +1 18
11. Wolverhampton 13 4 4 5 12–15 –3 16
12. Brighton & Hove Albion 13 4 3 6 14–19 –5 15
13. West Ham 13 3 3 7 14–22 –8 12
14. Huddersfield Town 13 2 4 7 8–22 –14 10
15. Newcastle 12 2 3 7 9–15 –6 9
16. Crystal Palace 13 2 3 8 8–17 –9 9
17. Burnley 12 2 3 7 12–25 –13 9
18. Southampton 13 1 5 7 10–24 –14 8
19. Cardiff City 13 2 2 9 11–26 –15 8
20. Fulham 13 2 2 9 14–33 –19 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik