PL: Nem érdemeltük meg? Nem érdekel! – Mourinho

Vágólapra másolva!
2018.03.11. 10:16
null
Mourinho itt elégedetlenkedett, de a végén neki volt oka az örömre (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó Premier League 30. fordulójának nyitó rangadóján a Manchester United az Old Traffordon Marcus Rashford duplájával 2–1-re legyőzte a Liverpoolt. Lássuk, hogyan értékelték az összecsapást a menedzserek!

„Tökéletes eredményt értünk el, de nem játszottunk tökéletesen – kezdte José Mourinho, a Manchester United szakvezetője. – Az első félidőben megkaptuk a lehetőséget, hogy irányítsunk, gyorsan játszunk és gólokat szerezzünk, több mint eleget tettünk az elvárásoknak, ez alapján megérdemeltük a sikert. Az első játékrész a miénk, a második a Liverpoolé volt. Ugyanakkor mi veszélyesebbek voltunk, ki tudja, mi lett volna, ha Juan Mata látványos mozdulata három–nullára alakítja az állást...”

„A második félidőben a Liverpool irányított, de nem emlékszem egyetlen alkalomra sem, amikor David de Geának nagyot kellett védenie vagy veszélyes helyzet alakult volna ki. Még a szépítés után sem éreztem, hogy baj lehet, s bár a Liverpool komoly gondokat tud okozni, ha nincs nálad a labda, még így is mi voltunk nyeregben, különösen a szélső védőink teljesítettek kitűnően.”

„Nem érdekel, ha az emberek szerint nem érdemeltük meg a győzelmet. Megvan a három pont, fontos sikert arattunk, így én és a játékosok is nagyon boldogok vagyunk” – tette hozzá a portugál.

A vesztes fél menedzsere, Jürgen Klopp elsősorban a góloknál elkövetett hibákat, illetve egy tizenegyes elmaradását emelte ki.

„Nem a terveink szerint alakultak a dolgok, hiszen kaptunk két gólt. Az ilyen szituációkban jobban kell védekeznünk. Romelu Lukaku ellen könnyen veszít párharcot az ember, de akkor sem szabad ekkora területet hagyni neki. Voltak jó pillanataink, például az első félidőben kétszer is veszélyeztettünk, de jobban kellett volna figyelni a befejezésre – nem találtunk be, és ez rányomta a bélyegét a második játékrészre.”

„Végül betaláltunk, megvoltak utána is a lehetőségeink, ráadásul Fellaini szabálytalansága Manéval szemben egyértelműen tizenegyest ért volna. Ha nincs a fault, Sadio a tizenhatos vonaláról lőhetett volna. De kizárólag a végeredmény számít, mi pedig vesztettünk. Megérdemelték a győzelmet, de nekünk is kijárt volna egy pont.”

Bár a Liverpool jó formában utazott az Old Traffordra – az előző öt bajnokijából négyet megnyert a Klopp-legénység, és közben a Portót is kiütötte a BL-ből –, a szombati meccset nagyon simán veszítette el a csapat, és ennek miértjére a német szakember sem tudott magyarázatot adni.

„Egyértelmű, hogy meg sem közelítettük a legjobbunkat, de nem tudom megmagyarázni az okát. Az MU rengeteg hosszú indítással próbálkozott, mi pedig nem voltunk ott, ezt nehéz megmagyarázni. Nem kifogásként mondom, ez megesik a futballban. Ha nem hibázol, az ellenfél nem tud gólt szerezni. Sok pillanatban jók voltunk, kettőben viszont hibáztunk, ez döntőnek bizonyult.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
30. FORDULÓ
Manchester United–Liverpool 2–1(Rashford 14., 24., ill. Bailly 66. – öngól)
Everton–Brighton & Hove Albion 2–0 (Bong 60. – öngól, Tosun 76.)
Huddersfield Town–Swansea City 0–0
Newcastle United–Southampton 3–0 (Kenedy 2., 29., Ritchie 57.)
West Bromwich Albion–Leicester City 1–4 (Rondón 8., ill. Vardy 21., Mahrez 62., Iheanacho 76., Iborra 94.)
West Ham United–Burnley 0–3 (Barnes 66., Wood 70., 81.)
Chelsea–Crystal Palace 2–1 (Willian 25., Kelly 32. – öngól, ill. Van Aanholt 90.)
Vasárnap

14.30: Arsenal–Watford (Tv: Spíler Tv)
17.00: AFC Bournemouth–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler Tv)
Hétfő
21.00: Stoke City–Manchester City (Tv: Spíler Tv)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 29 25 3 1 83–20 +63 78
2. Manchester United 30 20 5 5 58–23 +35 65
3. Liverpool 30 17 9 4 68–34 +34 60
4. Tottenham 29 17 7 5 55–24 +31 58
5. Chelsea 30 17 5 8 52–27 +25 56
6. Arsenal 29 13 6 10 52–41 +11 45
7. Burnley 30 11 10 9 27–26 +1 43
8. Leicester City 30 10 10 10 45–43 +2 40
9. Everton 30 10 7 13 35–49 –14 37
10. Watford 29 10 6 13 39–47 –8 36
11. Brighton & Hove Albion 30 8 10 12 28–40 –12 34
12. Bournemouth 29 8 9 12 34–44 –10 33
13. Newcastle 30 8 8 14 30–40 –10 32
14. Swansea 30 8 7 15 25–42 –17 31
15. Huddersfield Town 30 8 7 15 25–50 –25 31
16. West Ham 30 7 9 14 36–57 –21 30
17. Southampton 30 5 13 12 29–44 –15 28
18. Crystal Palace 30 6 9 15 28–48 –20 27
19. Stoke City 29 6 9 14 28–54 –26 27
20. West Bromwich Albion 30 3 11 16 23–47 –24 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik