PL: Naivak voltunk, ezért nagy árat fizettünk - Redknapp

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.20. 08:09
Elképesztő végjátékot követően a Liverpool egygólos (3–2) győzelmet aratott a QPR vendégeként a Premier League nyolcadik fordulójában. A vendégeket két öngól segítette három ponthoz az öt gólt hozó találkozón, amelyen a 87. percig még csak 1–0-ra vezettek. A vesztes együttes rutinos menedzsere szerint túl naivak voltak, és ezért nagy árat kellett fizetniük. A győztes oldal szakvezetője sportszerűen értékelt, a csapat kapitánya pedig Raheem Sterlinget emelte ki.
Rodgers (balra) és Redknapp szakmázik: volt miről beszélgetnie a két trénernek (Fotó: Reuters)
Rodgers (balra) és Redknapp szakmázik: volt miről beszélgetnie a két trénernek (Fotó: Reuters)

 

„Nagyszerűen játszottunk, amióta itt vagyok, ez volt a legjobb csapatjáték – nyilatkozta a QPR edzője, Harry Redknapp. – Mégis kiengedtünk a kezünkből egy pontot, amire nagy szükségünk lett volna. Egyetlen perccel a vége előtt azt hittem, történhet bármi, biztosan nem kapunk ki. Olyan keményen dolgoztunk érte. Naivak voltunk, ezért nagy árat fizettünk.”

„Sterling fantasztikus volt. A médiának és a közvéleménynek muszáj beállnia a gyerek mögé, mert ő lesz az ország legjobb futballistája – nyilatkozta a liverpooli Steven Gerrard. – Szerettük volna irányítani a mérkőzést, de nem sikerült. A három pont megszerzésének örülhetünk, noha tudjuk, a szerencsének köszönhetjük a győzelmet. Hasonló teljesítménnyel nem sok találkozót nyerünk meg, abban biztos vagyok, márpedig ha az első négyben akarunk végezni, mindenképpen kell az idegenbeli siker.”

„A QPR nem érdemelt vereséget, szerencsénk volt, hogy nyertünk, ugyanakkor megmutattuk, van tartásunk – mondta Liverpool 41 éves északír trénere, Brendan Rodgers.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik