PL: Mirallas-dupla, Sturridge-tripla, liverpooli sikerek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.12. 18:00
null
Daniel Sturridge háromszor is ünnepelhetett a Fulham otthonában (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 37. fordulójában mindkét liverpooli csapat diadalmaskodott, az Everton Kevin Mirallas duplájával fektette két vállra a West Hamet, a Liverpool Daniel Sturridge triplájának köszönhetően nyert a Fulham vendégeként.

EVERTON–WEST HAM UNITED

A szezon végén távozó David Moyes az utolsó hazai mérkőzésére készült az Everton menedzsereként, csapata pedig igyekezett méltó búcsút venni a szakembertől, és már a 6. percben megszerezte a vezetést: gyönyörűen folyt a labda lábról lábra a bal oldalról, mígnem eljutott Mirallasig, aki 17 méterről, középről a jobb alsó sarokba lőtt. 1–0

A mérkőzés egy óra után dőlt el, Mirallas kapott labdát a bal oldalon, és 21 méterről a kapu jobb oldalát vette célba – a labda Collinson megpattanva felső sarokban kötött ki. 2–0

FULHAM–LIVERPOOL

A találkozó első lehetősége a vendégek előtt adódott, de Coutinho távoli lövését Schwarzer kitenyerelte.

A 33. percben a házigazda szerezte meg a vezetést, Riether jobb oldali beadását Berbatov fejelte az ötösről a kapu jobb oldalába, túl sokáig azonban nem örülhetett a Fulham, hiszen egy óriási indítást követően Sturridge cselezte magát lövőhelyzetbe, majd ágyúzott a léc alá. 1–1

A 62. percben már a „vörösöknél” volt az előny, Coutinho szólója után ismét Sturridge került ziccerbe, és 6 méterről a jobb alsó sarokba helyezett.

A hajrában Coutinho újabb gólpasszt adott, saját térfeléről indította Sturridge-t, aki 14 méterről átemelte a kifutó kapust, kialakítva a 3–1-es vendégsikert.

Daniel Sturridge már tíz bajnoki gólnál jár a Liverpool színeiben, ennél többet az első 13 PL-mérkőzésen egy játékos sem szerzett a „vörösöknél” – sőt már nyolcat is egyedül ő ért csak el ilyen rövid időszak alatt.

A Norwich nem várta túl jó formában a West Brom elleni találkozót, hiszen idén csak 13 pontot szerzett, ennél kevesebbet pedig csak a Stoke ért el 2013-ban (12). Igaz, a birminghamiek sem parádéztek az elmúlt hetekben, a legutóbbi hét mérkőzésből csak egyet nyert meg a West Brom, amely ezúttal sem gyarapította pontjai számát, miután simán, 4–0-ra kikapott.

A QPR szezonbeli negyedik büntetőjét végre gólra váltotta, de Rémy értékesített tizenegyese sem ért pontot, miután a Newcastle még az első félidőben fordított, és sikerével nagy lépést tett a bennmaradás felé (1–2). A találkozó krónikájához tartozik még, hogy a vendégek kapuját őrző Rob Elliot a 81. percben a 16-oson kívüli kezezéséért megkapta második sárga lapját is, így a vendégek tíz emberrel fejezték be a találkozót.

STOKE–TOTTENHAM

A Tottenham 0–1-ről fordítva 2–1-re nyert a Stoke vendégeként, így megelőzte a kedden pályára lépő Arsenalt, és jelenleg negyedik a tabellán. A találkozó krónikájához tartozik, hogy a vendégek Charlie Adam kiállítását követően a 47. perctől kezdve emberelőnyben futballoztak.

A Tottenham legutóbbi hat bajnokiján egyedi sormintát követett, mindegyik győzelme után jött egy 2–2-es döntetlen – ráadásul az Európa-ligában még a Basel ellen is kétszer ilyen eredmény született.

A Hotspur már 3. percben hátrányba került, Adam jobb oldali beadását N'Zonzi fejelte 5 méterről a kapu bal oldala irányába, Lloris csak beleütni tudott a labdába. 1–0

Ez volt a PL-szezon 1000. találata, érdekesség, hogy az előző idényben is Stoke-játékos jegyezte az 1000. gólt, akkor Peter Crouch.

A támadásba lendülő vendégek a 20. percben egyenlítettek: Parker saját térfeléről felívelt passzát követően a védők elrúgták a kifutó Begovic elől a labdát, pont Dempsey felé, aki bravúros mozdulattal, estében az üres kapuba talált. 1–1

A 47. percben Adam elkésett becsúszása után megkapta a második sárga lapját is, innentől kezdve emberelőnybe kerültek a vendégek, és bár Vertonghen, Dempsey és Bale helyzete is kimaradt, a 83. percben Dempsey jobb oldali beadását Adebayor két lépésről az üres kapuba továbbította, így a Tottenham végül 2–1-re nyert, és életben tartotta Bajnokok Ligája-reményét.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
37. FORDULÓ

Everton–West Ham United 2–0 (Mirallas 6., 60.)
Fulham–Liverpool 1–3 (Berbatov 33., ill. Sturridge 36., 62., 85.)
Norwich City–West Bromwich 4–0 (Snodgrass 25., Holt 62., McAuley 65. – öngól, Howson 90.)
QPR–Newcastle 1–2 (Rémy 11. – 11-esből, ill. Ben Arfa 18. – 11-esből, Gouffran 35.)
Sunderland–Southampton 1–1 (Bardsley 68., ill. Puncheon 76.)
KORÁBBAN KÖZÖLT EREDMÉNY
Stoke City–Tottenham 1–2 (Nzonzi 3., ill. Dempsey 20., Adebayor 83.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 36 27 4 5 79–37 +42 85
2. Manchester City 36 22 9 5 62–31 +31 75
3. Chelsea 37 21 9 7 73–38 +35 72
4. Tottenham 37 20 9 8 65–46 +19 69
5. Arsenal 36 19 10 7 67–36 +31 67
6. Everton 37 16 15 6 54–38 +16 63
7. Liverpool 37 15 13 9 70–43 +27 58
8. West Bromwich Albion 37 14 6 17 46–51 –5 48
9. Swansea 36 11 13 12 46–46 0 46
10. West Ham 37 11 10 16 41–51 –10 43
11. Stoke City 37 9 14 14 33–44 –11 41
12. Norwich City 37 9 14 14 38–56 –18 41
13. Newcastle 37 11 8 18 45–67 –22 41
14. Southampton 37 9 13 15 48–59 –11 40
15. Fulham 37 10 10 17 47–60 –13 40
16. Aston Villa 37 10 10 17 45–67 –22 40
17. Sunderland 37 9 12 16 41–53 –12 39
18. Wigan 36 9 8 19 43–65 –22 35
19. Reading 36 6 10 20 41–67 –26 28
20. Queens Park Rangers 37 4 13 20 30–59 –29 25
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik