PL: már orvosin – 50 millió font a november óta gólképtelen brazilért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.23. 11:48
null
Richarlison ígéretesen kezdte a szezont, ám tavasszal már nem tudott villogni (Fotó: AFP)
A Sky Sports információi szerint Richarlison megérkezett az Everton edzőközpontjába, hogy klubváltása előtt átessen az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon.

 

A Marco Silva által nagyra tartott 21 esztendős támadóért – a Watfordhoz is a portugál tréner vitte, és most az Everton is az ő kérése miatt szerződteti – klubrekordot jelentő 50 millió fontot (56 millió euró) fizetnek a liverpooli kékek, a brazil a tavaly nyáron igazolt Gylfi Sigurdsson rekordját (45 millió font) dönti meg.

Richarlisont – aki a támadósor bármely részén, elsősorban a szélén vethető be – tavaly nyáron szerezte meg a Watford 11 millió fontért. A brazil utánpótlás-válogatott futballista nagyszerűen kezdett új csapatában, novemberre azonban kipukkadt, utolsó szezonbeli gólját ekkor szerezte. Ezt követően csak egy gólpasszra futotta tőle decemberben, az idényt öt-öt góllal és gólpasszal zárta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik