Falcao első gólja három pontot ért a Manchester Unitednek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.05. 12:56
null
Radamel Falcao győztes gólt szerzett (Fotó: Action Images)
A Manchester United hazai pályán 2–1-re legyőzte az Evertont az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 7. fordulójában. A kékek büntetőt hibáztak az első félidő hajrájában, a három pontot érő találatot Radamel Falcao jegyezte.

A MÉRKŐZÉS PERCRŐL PERCRE TUDÓSÍTÁSÁHOZ KATTINTSON IDE!

1. FÉLIDŐ

Két, egyelőre gyengélkedő csapat feszült egymásnak az Old Traffordon, ennek ellenére izgalmas összecsapásra volt kilátás, amit az első félidő megerősített. A korábbi Ferencváros-játékossal, Muhamed Besiccsel felálló Everton jól kezdte a találkozót, szépen járatta a labdát az első percekben, ám kapura lövésig nem jutott.

A 4. percben a Manchester United szerezhette volna meg a vezetést: Luke Shaw adott be remekül a bal szélről, a középen berobbanó Radamel Falcao azonban hét méterről nem tudott kellő erővel fejelni, így Tim Howard fogta a kísérletet. Három perccel később Ángel Di María tekert középre a bal szélről, Robin van Persie megelőzte védőjét, de nyolc méterről fölé lőtt.

Di María nagyon aktív volt, a 13. percben pazar beadása még Juan Matát is meglepte, a spanyol középpályás nem tudta átvenni a labdát az ötös sarkánál... Percekkel később az argentin sarokkal passzolt gyönyörűen Falcaóhoz, aki 16 méterről mellé trafált. Falcao is nagyon aktív volt az első félidőben, de lövései nem voltak elég jók.

A 27. percben megszerezte a vezetést a Manchester United: Rafael beadását rossz helyre rúgta Jagielka, Mata elé pattant a labda, a spanyol középpályás lekészített az érkező Di Maríának, az argentin pedig 16 méterről, középről, remekül tekert a kapu bal oldalába. Howard hiába ugrott, nem érhette el. (1–0)

Három perccel később kis híján jött a második Di María-gól: az argentin középpályás 28 méterről végzett el szabadrúgást, a bal felsőt vette célba, de Howard hatalmas bravúrral kitolta a labdát. A hosszabbításban óriási egyenlítési lehetőséget puskázott el az Everton: Shaw buktatta a tizenhatoson belül Hibbertet, így büntetőhöz jutott a liverpooli együttes. Leighton Baines azonban borzalmasan rúgta, a lapos és erőtlen lövést hárította De Gea, így a szünetben 1–0-ra vezetett a Manchester United.

2. FÉLIDŐ

A fordulás után letámadott a Manchester United, jól kezdett a házigazda, mégis gólt kapott. Az 55. percben a tizenegyest hibázó Baines kanyarított középre remekül a bal oldalról, Naismith megelőzte a védőket középen és néhány méterről a tehetetlen De Gea kapujába bólintott. (1–1)

Nem sokáig örülhetett azonban az Everton az egyenltésnek, ugyanis hét perc elteltével visszavette a vezetést a Manchester United. Di María lőtte középre a labdát a bal oldalról, laposan, Falcaóról lemaradtak az Everton-védők, így a kolumbiai csatár nyolc méterről a hálóba belsőzött. (2–1)

Ha a kivédett büntetőnél dicsértük De Geát, a mérkőzés hajrájában bemutatott védéseiért is legalább ugyanannyi dicséretet érdemelt, ha nem többet… Az utolsó percekre maradtak az izgalmak, de akkor volt bőven. A 87. percben Baines szögletét kifejelte Rafael, épp Osmanhez pattant a labda, aki állítgatás nélkül lőtt 16 méterről, de a lapos kísérletet fogta De Gea, bár látni nem sokat láthatott belőle, hiszen rengetegen álltak előtte.

A 91. percben ismét Osman tesztelte a spanyol kapust, 12 méterről elemi erővel lőtt a jobb alsó felé, ám De Gea újabb nagy bravúrt bemutatva szögletre tolta a labdát. A 94. percben aztán egy emberfeletti védéssel lett a meccs hőse De Gea: Baines szabadrúgását kifejelte Rojo, épp Oviedo elé került a labda, aki 16 méterről a bal felsőt célozta meg, a spanyol kapus azonban kitolta ezt is, pedig már mindenki azt hitte, hogy gól lesz.

A Manchester United összességében megérdemelten szerezte meg a három pontot, és felkapaszkodott az élmezőnybe.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE

7. FORDULÓ

Manchester United–Everton 2–1 (Di María 27., Falcao 62., ill. Naismith 55.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea65119– 7+1216
2. Manchester City742114– 7 +714
3. Southampton641111– 4 +713
4. Manchester United732213–10 +311
5. Swansea732210– 8 +211
6. Arsenal62411– 7 +410
7. Liverpool731310–10 010
8. Aston Villa7313 4– 9 –510
9. Hull City723211–11 0 9
10. Leicester City723211–12 –1 9
11. Tottenham6222 8– 7 +1 8
11. Sunderland7151 8– 7 +1 8
13. West Bromwich Albion7223 8– 9 –1 8
14. Crystal Palace722310–12 –2 8
15. Stoke City7223 6– 8 –2 8
16. West Ham621310–10 0 7
17. Everton713313–16 –3 6
18. Newcastle743 7–14 –7 4
19. Burnley743 3–10 –7 4
20. Queens Park Rangers6114 4–13 –9 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik