PL: Lingard duplázott, fontos csatát nyert meg West Ham

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.04.11. 17:07
null
Jesse Lingard két gólt szerzett a vasárnapi mérkőzésen (Fotó: AFP)
A West Ham United hazai pályán 3–2-re legyőzte a Leicester Cityt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 31. fordulójának vasárnapi játéknapján, így egypontnyira csökkent a különbség a 3-4. helyen egymással viaskodó két csapat között.

Az évet kiválóan kezdő West Hamet némiképp lelassította az elmúlt hetek nehéz sorsolása (minimális különbségű vereség a Manchester City és a Manchester United otthonában, iksz az Arsenal ellen), de vasárnap a pillanatnyi egyik legnagyobb rivális, a Leicester City látogatott Londonba, úgyhogy illett minden extrát mozgósítani.

Jesse Lingardon nem múlott semmi: az MU-tól kölcsönkapott szélső a 29. percben kapáslövéssel megszerezte a vezetést (1–0), majd az első játékrész hajrájában, egy gyors ellencsapás végén az üres kapuba lőtt Jarrod Bowen önzetlen passzából (2–0). A fordulás után ő is benne volt abban az összjátékban, amelynek végén Bowen a harmadik hazai gólt is bevágta (3–0).

ÍGY SZERZETT HÁROMGÓLOS ELŐNYT A WEST HAM

Kisvártatva Issa Diop is fejelt egy gólt, de a VAR lest jelzett, így a Leicester nem került padlóra – sőt a hajrá kezdetén Kelechi Iheanacho jól helyezett lövéssel szépített (3–1), felcsillantva ezzel a reményt a vendégek előtt.

A kilencven perc leteltének pillanataiban a nigériai támadó kihasznált még egy védelmi bizonytalankodást (3–2), így izgalmasan telt a hatperces hosszabbításból hátralévő idő. Volt, hogy Kasper Schmeichel kapus is felbukkant a WHU tizenhatosán belül, de sem neki, sem másnak nem sikerült betuszkolnia az egyenlítő gólt – fontos három ponttal gyarapodott a West Ham, amely a Chelsea-t megelőzve a Leicester nyomába érkezett.

A KÉT LEICESTERI GÓL

ANGOL PREMIER LEAGUE
31. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések

West Ham United–Leicester City 3–2 (Lingard 29., 44., Bowen 48., ill. Iheanacho 70., 90+1.)
Később
Tottenham Hotspur–Manchester United 1–3 (Szon Hung Min 40., ill. Fred 57., Cavani 79., Greenwood 90+6.)
Sheffield United–Arsenal 0–3 (Lacazette 33., 85., Martinelli 72.)
Korábban
Burnley–Newcastle United 1–2 (Vydra 18., ill. Murphy 59., Saint-Maximin 64.)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
Hétfőn

19.00: West Bromwich Albion–Southampton (Tv: Spíler1)
21.15: Brighton–Everton (Tv: Digi Sport1)
Szombaton játszották
Crystal Palace–Chelsea 1–4

Manchester City–Leeds United 1–2
Liverpool–Aston Villa 2–1
Pénteken játszották
Fulham–Wolverhampton Wanderers 0–1

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 32 23 5 4 67–23 +44 74
2. Manchester United 31 18 9 4 61–34 +27 63
3. Leicester City 31 17 5 9 55–37 +18 56
4. West Ham 31 16 7 8 51–39 +12 55
5. Chelsea 31 15 9 7 50–31 +19 54
6. Liverpool 31 15 7 9 53–37 +16 52
7. Tottenham 31 14 7 10 52–35 +17 49
8. Everton 29 14 5 10 41–38 +3 47
9. Arsenal 31 13 6 12 43–35 +8 45
10. Leeds United 31 14 3 14 49–49 0 45
11. Aston Villa 30 13 5 12 43–33 +10 44
12. Wolverhampton 31 10 8 13 31–41 –10 38
13. Crystal Palace 31 10 8 13 33–52 –19 38
14. Southampton 30 10 6 14 39–53 –14 36
15. Burnley 31 8 9 14 25–42 –17 33
16. Brighton & Hove Albion 30 7 11 12 33–38 –5 32
17. Newcastle 31 8 8 15 32–51 –19 32
18. Fulham 32 5 11 16 24–42 –18 26
19. West Brom 30 4 9 17 25–59 –34 21
20. Sheffield United 31 4 2 25 17–55 –38 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik