PL: Ronald Koeman a Southampton új menedzsere

Vágólapra másolva!
2014.06.16. 18:05
null
Koeman a Southampton új menedzsere (Fotó: saintsfc.co.uk)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Southampton hivatalos honlapján jelentette be az új menedzser kinevezését. A „szentek” mindenben megállapodtak Ronald Koemannal, aki három évre írt alá.

A Southampton kispadja azt követően üresedett meg, hogy a korábbi trénert, az argentin Mauricio Pochettinót átigazolta a Tottenham.

Több, Európában jól ismert edző neve is szóba került a „szenteknél”, legutóbb épp a korábban magyar válogatottat is irányító Erwin Koeman tűnt a legvalószínűbb választásnak, végül azonban mégis testvérét, Ronald Koemant nevezték ki. Erwin pedig Ronald segítője lesz.

A holland edző a PL-klub hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint három évre írt alá.

„Elképesztően boldog vagyok, már az első találkozásunkkor sikerült megállapodnunk mindenben, tudtam, hogy ez a számomra megfelelő klub. Már alig várom a szezon kezdetét” – mondta kinevezése után Ronald Koeman, aki edzői pályafutása alatt az Ajaxot, a Benficát, a PSV-t, a Valenciát, az Alkmaart és a Feyenoordot is irányította.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik