PL: Klopp gratulált Guardiolának, akit a világ legjobb edzőjének nevezett

Vágólapra másolva!
2021.05.12. 17:27
null
Klopp szerint Guardiola a világ legjobb labdarúgóedzője (Fotó: Getty Images)
Jürgen Klopp, a Liverpool német menedzsere gratulált Pep Guardiolának, az angol labdarúgó-bajnokságot megnyerő Manchester City spanyol szakvezetőjének, akit a világ legjobb edzőjének tart.


Jürgen Klopp
az előző PL-idényben lett aranyérmes, míg a Manchester City bajnoki címe kedden azzal vált biztossá, hogy a második helyezett, városi rivális Manchester United hazai pályán 2–1-re kikapott a Leicester Citytől.

A Bajnokok Ligájában döntős Manchester City menedzsere, Pep Guardiola karrierje legnehezebb sikerének nevezte a mostani bajnoki aranyérmet, utalva a világjárvány okozta nehézségekre, valamint arra, hogy csapata visszafogott kezdés után ért a csúcsra a bajnokságban, amelyben karácsonykor még csak a 8. helyen állt a tabellán.

Klopp osztotta kollégája véleményét, kiemelte: az eltelt bő egy év a pandémia miatt nagyon nehéz volt az egész világ, így a futballcsapatok számára is, és „kivételesnek” nevezte, amit a City már eddig elért az idényben. A manchesteri gárda korábban már begyűjtötte a Ligakupát.

„A Citynél egy hihetetlenül jó csapat, valamint a világ legjobb edzője van, ami elég jó recept. Fantasztikus idényük van, nagyon jól játszanak és a védekezésük is erős. Megérdemlik a bajnoki címet, gratulálok” – mondta Klopp, aki Guardiola mellett üzent volt dortmundi játékosának, a manchesteri sikerekben főszerepet vállaló Ilkay Gündogannak is.

Klopp hangsúlyozta: szerinte egyértelműen az angol Premier League a legerősebb európai bajnokság, mert sok csapat képvisel minőséget.

A Liverpool jelenleg a 6. helyen áll a PL-ben, amelyben még négy meccset játszik a mostani idényben. A BL-részvételre már minimális az esélye, de a nemzetközi kupaindulásért is meg kell küzdenie a hajrában közvetlen riválisaival.

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Manchester City 35 25 5 5 72–26 +46 80
2. Manchester United 35 20 10 5 68–38 +30 70
3. Leicester City 36 20 6 10 65–44 +21 66
4. Chelsea 35 18 10 7 55–32 +23 64
5. West Ham 35 17 7 11 55–45 +10 58
6. Liverpool 34 16 9 9 57–39 +18 57
7. Tottenham 35 16 8 11 61–41 +20 56
8. Everton 34 16 7 11 46–42 +4 55
9. Arsenal 35 15 7 13 49–38 +11 52
10. Leeds United 35 15 5 15 53–53 0 50
11. Aston Villa 34 14 6 14 49–41 +8 48
12. Wolverhampton 35 12 9 14 35–47 –12 45
13. Crystal Palace 35 11 8 16 37–59 –22 41
14. Southampton 35 11 7 17 44–62 –18 40
15. Burnley 35 10 9 16 33–47 –14 39
16. Newcastle 35 10 9 16 40–58 –18 39
17. Brighton & Hove Albion 35 8 13 14 36–41 –5 37
18. Fulham 35 5 12 18 25–47 –22 27
19. West Brom 35 5 11 19 32–68 –36 26
20. Sheffield United35522818–62–4417

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik