PL: Kevin De Bruyne magának adná az Év játékosa-díjat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.03. 11:32
null
Kevin De Bruyne nem számított rá, hogy ennyire jó lesz (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 2017–2018-as kiírásának a végéhez közeledve adódik a kérdés: ki lesz az Év labdarúgója a PL-ben? A verseny kétszereplősnek tűnik, a Manchester Cityt erősítő Kevin De Bruyne úgy véli, megérdemelné a kitüntetést.

 

„Nagyszerű lenne nekem és a csapatnak is, ha megkapnám a díjat. Úgy vélem, megérdemlem, mert nagyon kiegyensúlyozott voltam. Nagyon elégedett vagyok magammal és azzal, ahogyan játszottam, őszintén szólva nem számítottam rá, hogy ilyen jó leszek” – mondta a Timesnak Kevin De Bruyne.

A City belga klasszisának legnagyobb ellenfele a Liverpool gólvágója, Mohamed Szalah lehet a címért.

„Szalah fantasztikus góllövőszériában van, nagyon jól játszik csatárként, szenzációs – mondta riválisáról De Bruyne, aki viszont nem tudja, hogyan lehet összehasonlítani kettejüket. – Statisztikailag hogyan hasonlítanak össze bennünket? Teljesen eltérő stílusú játékosok vagyunk, én például az Everton ellen védekező középpályásként játszottam, hogyan hasonlítható ez össze egy csatárral? Nincs ötletem. Szalah nagyszerű volt, a számai önmagukért beszélnek.”

Ami a statisztikákat illeti, Szalah 29 góljával vezeti a PL góllövőlistáját, magabiztosan megelőzve a második helyen álló Harry Kane-t (24), emellett pedig van kilenc gólpassza is.

Persze De Bruynének sem kell szégyenkeznie, egyrészt már a hétvégén bajnoki címet szerezhet a Cityvel, másrészt ebben az idényben eddig 11 gólnál és 20 gólpassznál jár a klubjában – ebből a bajnokságban 7 és 15 a mérlege.

A fogadóirodáknál egyébiránt valamivel a belga klasszis számít esélyesebbnek.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester City 31 27 3 1 88–21 +67 84
2. Manchester United 31 21 5 5 60–23 +37 68
3. Liverpool 32 19 9 4 75–35 +40 66
4. Tottenham 31 19 7 5 62–26 +36 64
5. Chelsea 31 17 5 9 53–30 +23 56
6. Arsenal 31 15 6 10 58–41 +17 51
7. Burnley 31 12 10 9 29–27 +2 46
8. Leicester City 31 11 10 10 47–43 +4 43
9. Everton 32 11 7 14 38–53 –15 40
10. Bournemouth 32 9 10 13 39–51 –12 37
11. Watford 32 10 7 15 41–57 –16 37
12. Newcastle 31 9 8 14 31–40 –9 35
13. Brighton & Hove Albion 31 8 10 13 28–42 –14 34
14. West Ham 31 8 9 14 39–57 –18 33
15. Swansea 31 8 7 16 25–44 –19 31
16. Huddersfield Town 32 8 7 17 25–53 –28 31
17. Crystal Palace 32 7 9 16 31–50 –19 30
18. Southampton 31 5 13 13 29–47 –18 28
19. Stoke City 32 6 9 17 29–61 –32 27
20. West Bromwich Albion 32 3 11 18 25–51 –26 20

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik