PL: későn ébredt a Watford, az MU elvette a veretlenségét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.15. 20:25
null
Chris Smalling találata három pontot ért a Manchester Unitednek (Fotó: AFP)
A Manchester United 2–1-re legyőzte a Watfordot az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 5. fordulójában.

A José Mourinho irányította Manchester United sokáig nem tudta feltörni az összecsapás előtt hibátlan Watford védelmét. A 35. percben azonban jött a gól: Ashley Young beadása után Romelu Lukaku a hasával sodorta be a labdát a kapuba (1–0).


Három perccel később szögletet rúghatott az MU – Young hosszúra tartó beadása után Marouane Fellaini bólintotta vissza középre a labdát, Chris Smalling mellel maga elé tette, majd kapásból a kapu közepébe bombázta (2–0).

A 65. percben Andre Gray kapott nagyszerű labdát Abdoulaye Doucourétól, a 27 éves csatár higgadtan, tizenegy méterről kilőtte a bal felsőt, 2–1-re szépítve csapatának.


A „vörös ördögök” a kapott gól után visszaálltak, míg a Watford átvette az irányítást. A hosszabbításban volt is egy nagy helyzete, de nem sikerült egyenlítenie, David de Gea ugyanis nagyot védett. A Watford így elszenvedte első vereségét a Premier League 2018–2019-es kiírásában.

ANGOL PREMIER LEAGUE
5. FORDULÓ
Watford–Manchester United 1–2
(Gray 65., ill. Lukaku 35., Smalling 38.)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
AFC Bournemouth–Leicester City 42 (Fraser 19, 37., J. King 41. – 11-esből, A. Smith 81., ill. Maddison 88. – 11-esből, Albrighton 90.)
Chelsea–Cardiff City 4–1 (Hazard 37., 43., 80. – a harmadikat 11-esből, Willian 83., ill. Bamba 15.)
Huddersfield Town–Crystal Palace 0–1 (Zaha 38.)
Manchester City–Fulham 3–0 (Sané 2., D. Silva 21., Sterling 47.)
Newcastle United–Arsenal 1–2 (C. Clark 90+1., ill. G. Xhaka 49., Özil 58.)
Tottenham Hotspur–Liverpool 1–2 (Lamela 93., ill. Wijnaldum 39., Firmino 54.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Chelsea 5 5 14–4 +10 15
2. Liverpool 5 5 11–2 +9 15
3. Manchester City 5 4 1 14–3 +11 13
4. Watford 5 4 1 10–5 +5 12
5. Bournemouth 5 3 1 1 10–7 +3 10
6. Tottenham 5 3 2 10–6 +4 9
7. Arsenal 5 3 2 10–9 +1 9
8. Manchester United 5 3 2 8–8 0 9
9. Everton 4 1 3 7–6 +1 6
10. Leicester City 5 2 3 8–9 –1 6
11. Crystal Palace 5 2 3 4–6 –2 6
12. Wolverhampton 4 1 2 1 4–5 –1 5
13. Southampton 4 1 1 2 4–4 0 4
14. Brighton & Hove Albion 4 1 1 2 5–7 –2 4
15. Fulham 5 1 1 3 7–12 –5 4
16. Cardiff City 5 2 3 3–9 –6 2
17. Huddersfield Town 5 2 3 2–11 –9 2
18. Newcastle 5 1 4 4–8 –4 1
19. Burnley 4 1 3 3–9 –6 1
20. West Ham 4 4 2–10 –8 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik