PL: kékké varázsolták a liverpooli „vörös” madarat

Vágólapra másolva!
2018.11.30. 14:54
Vasárnap rendezik Anglia egyik legvártabb derbijét, a Liverpool–Everton összecsapást. Nem véletlen, hogy éppen most pompázott kék kivilágításban Liverpool városának egyik legikonikusabb épülete, a Royal Liver Building, valamint a tetején lévő szobor, a Liver Bird – ami a „vörösök" logójában is szerepel.

A Liver Bird a város jelképének számít, a héten különleges fényben úszott, aminek az oka a vasárnap rendezendő Liverpool–Everton városi futballderbi.

Történt ugyanis, hogy az Everton többségi tulajdonosa, Farhad Moshiri nemrégiben költöztette a klub irodáit az épületbe, most pedig a gárda egyik reklámkampányának keretében kék színnel világíttatta ki a város több mint 100 éves épületét, és a nagy történelemmel bíró madarát.

A helyi rivális Liverpool szurkolóit meglehetősen felbosszantották ezzel, hiszen a Liver Bird a „vörösök” címerállata.

Persze kevesen tudják, hogy ez a bizonyos madár legelőször az Everton logójában szerepelt, viszont az 1930-as években lecserélték.

A két csapat vasárnap 17.15-től csap össze a Premier League-ben, az Anfielden.


Kié is a madár? Az Everton régi és a Liverpool jelenlegi logója – a madár mindenkié!
Kié is a madár? Az Everton régi és a Liverpool jelenlegi logója – a madár mindenkié!


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik