PL: Jürgen Klopp szeretné folytatni a bajnokságot

Vágólapra másolva!
2020.05.17. 22:22
null
Klopp az utolsó edzéseit így tartotta csapatának (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp, az angol bajnoki listavezető Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője bízik benne, hogy a Premier League küzdelmeit is folytatják majd, a zárt kapus meccseket pedig egyáltalán nem élné meg tragédiaként.

 

A csapattal tavaly Bajnokok Ligáját nyerő német szakember a BBC-nek reményét fejezte ki, hogy a most hétvégén újraindult német bajnokság gond nélkül folytatódik, s ahhoz hasonlóan a szigetországban is el lehet majd indulni.

Klopp úgy látja, a feltételek az összes alakulat számára ugyanolyanok lesznek. Azt ő sem várja, hogy csúcsformában fognak játszani a futballistái, de szerinte erre nincs is szükség.

„A labdarúgás olyan játék, amelyben minden csapat ugyanolyan helyzetben van. Nem kell minden idők legjobb formájában lennünk, csak a körülményekhez képest kell a lehető legjobban játszanunk, és ezzel a többi együttes is így van” – nyilatkozta a tréner.

Angliában egyelőre sok a bizonytalanság, nincs lehetséges időpontja a folytatásnak, több klubnál is felvetődött, hogy nem akarnak semleges helyen pályára lépni, vagy nézők nélkül, míg több olyan játékos is van, aki félti az egészségét és nem érzi magát biztonságban. Klopp viszont a zárt kapus mérkőzések miatt egyáltalán nem aggódik.

„Mindannyian nézők nélkül kezdtünk el futballozni és a játékot nem a stadionokban tapasztalható atmoszféra miatt szerettük meg. Persze, idővel ehhez szoktunk hozzá, és már tudjuk, hogy így az igazi. Ugyanakkor a labdarúgás akkor is csodálatos játék, ha nincsenek nézők” – jegyezte meg Klopp.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik