PL: ismét kikapott az Everton, öt meccse nyeretlen

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.22. 15:29
null
Emiliano Buendía gyönyörű góljával nyert az Aston Villa (Fotó: AFP)
Az Aston Villa 1–0-re győzött az Everton otthonában szombaton, az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság (Premier League) 23. fordulójában.

A Premier League 16. helyén álló Everton – amely a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésen csupán egy pontot szerzett – alig egy hete, múlt vasárnap bejelentette, hogy meneszti menedzserét, Rafa Benítezt. Kedden kiderült, hogy a klub korábbi csatára, Duncan Ferguson megbízott vezetőedzőként ülhet a kispadra.

Ferguson az elmúlt három fordulóban szintén csak egy pontot szerző Aston Villa ellen irányított először, hazai pályán. Az Everton-gépezet finoman fogalmazva sem működött jól az első félidőben; egyetlen kapura lövési kísérlete sem volt a csapatnak. Az Aston Villa ezzel szemben hétszer is próbálkozott, a 48. percben ráadásul sikeresen: Lucas Digne szögletből adta be a labdát, amelyet Emiliano Buendía a kapunak háttal állva csúsztatott át fejjel Jordan Pickford felett, s a keresztlécről pattanva ért át a gólvonalon (0–1) – csodálatos találat volt.

Az Aston Villa játékosai az Everton-szurkolók előtt ünnepelték a vezető találat megszerzését, ám ez nagyon rosszul sült el: a drukkerek vizes palackkal dobálták meg őket, Matty Casht és Lucas Digne-t el is találták.



A második negyvenöt percben éledeztek a hazaiak, jóval többet kezdeményeztek vetélytársaiknál, s veszélyesebben is játszottak náluk. Mindhiába, nem sikerült egyenlíteniük, így el kellett könyvelniük az 1–0-s vereséget és az ezzel járó nulla pontot – az Everton sorozatban harmadik alkalommal kapott ki, s így már öt meccs óta nyeretlen.

ANGOL PREMIER LEAGUE
23. FORDULÓ
Everton–Aston Villa 0–1
(Buendía 45+3.)

KÉSŐBB
Szombat
16.00:
Brentford–Wolverhampton
16.00: Leeds United–Newcastle United
16.00: Manchester United–West Ham United (Tv: Digi Sport1)
18.30: Southampton–Manchester City (Tv: Spíler1)

Vasárnap
15.00: Arsenal–Burnley
15.00: Crystal Palace–Liverpool (Tv: Spíler1)
15.00: Leicester–Brighton
17.30: Chelsea–Tottenham (Tv: Digi Sport1)

KORÁBBAN
Péntek

Watford–Norwich City 0–3 (Sargent 51., 74., Kucka 90+2. – öngól)

Az állás
1. Manchester City 22 18 2 2 54–13 +41 56
2. Liverpool 21 13 6 2 55–18 +37 45
3. Chelsea 23 12 8 3 46–18 +28 44
4. West Ham 22 11 4 7 41–30 +11 37
5. Arsenal 20 11 2 7 33–25 +8 35
6. Tottenham 18 10 3 5 23–20 +3 33
7. Manchester United 20 9 5 6 32–29 +3 32
8. Wolverhampton 20 9 4 7 17–15 +2 31
9. Brighton & Hove Albion 21 6 11 4 22–22 0 29
10. Aston Villa 21 8 2 11 28–32 –4 26
11. Leicester City 18 7 4 7 31–33 –2 25
12. Crystal Palace 21 5 9 7 30–31 –1 24
13. Southampton 21 5 9 7 25–33 –8 24
14. Brentford 21 6 5 10 24–33 –9 23
15. Leeds United 20 5 7 8 24–39 –15 22
16. Everton 20 5 4 11 24–35 –11 19
17. Norwich City 22 4 4 14 13–45 –32 16
18. Watford 20 4 2 14 23–40 –17 14
19. Newcastle 20 1 9 10 20–43 –23 12
20. Burnley 17 1 8 8 16–27 –11 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik